31℃ 15℃
június 21. Alajos, Leila
Agrárközélet

Komoly gondokat okoz az aszály Romániában

Agrofórum Online

Az aszály sújtotta román búzatermésnek továbbra is meg kell felelnie az egyiptomi pályázatokban előírt követelményeknek.

Románia búzatermelése várhatóan hirtelen csökkenni fog az idén az elhúzódó aszályos időjárás miatt. Ennek ellenére a fekete-tengeri exportőröknek továbbra is elegendő felhalmozott többlettel kellene rendelkezniük ahhoz, hogy az Egyiptom által kiírt nemzetközi beszerzési gabonapályázataira szállíthassanak – nyilatkozta több gazdálkodó és szakértő.

Románia, az Európai Unió államainak második legnagyobb gabonakereskedője, Franciaországgal és Oroszországgal együtt a legnagyobb gabonaexportőr a Közel-Keletre, Egyiptom pedig fő vevőnek számít.

„Duplán rossz helyzetben vagyunk. A búza szempontjából nagyon rossz évet láthatunk, a helyzet hasonlít 2002-re, amikor a növények télen megfagytak hótakaró hiányában, majd elmaradtak a szokásos tavaszi esők” – nyilatkozta Románia volt mezőgazdasági minisztere, Petre Daea.

Daea elmondta a Thomson Reuters hírügynökségnek, hogy az adatok azt mutatták, hogy a negyvenegy közigazgatási megyéből tízben „akár 100 százalékos” arányban is károsodhatnak a termések.

Románia tavaly rekordmennyiségű, körülbelül 10 millió tonna búzát takarított be 2,1 millió hektárról, és a gazdák és a kereskedők most körülbelül 5–7,4 millió tonna betakarítására számítanak.

Egy kisebb termésnek azonban jótékony hatása lenne, hiszen az megakadályozza az anyarozs parazita előfordulását a gabonafélékben – ez az egyik fő követelmény az egyiptomi pályázatokban – hívták fel a figyelmet szakértők.

„Romániát meglehetősen súlyos aszály fenyegeti. Az ország ennek ellenére továbbra is búzaexportőr marad, valószínűleg körülbelül 3,5 millió tonnával, és így a piactól, a nemzetközi áraktól és a kereslettől függően részt vehet olyan nemzetközi beszerzéseken is, mint az egyiptomi” – mondta Sebastien Devos, a romániai Koepta agrárbrókercég munkatársa.

Devos szerint az országon belül déli és a nyugati régiókban jónak tűnnek a körülmények, ezért nem volt olyan könnyű kiszámítani az átlagos terméshozamot. Arra számít egyébként, hogy a 2020-as román búzatermesztés „körülbelül 7,3–7,4 millió tonna körül alakulhat, de előfordulhat ennél alacsonyabb mennyiség is”.

A bukaresti kormány, amely még nem adott ki hivatalos becslést, meglepte a piacokat a múlt hónapban, amikor egy hétre átmenetileg felfüggesztette a búza kivitelét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A búza határidős ára emelkedett a magasabb exportértékesítések miatt

2023. december 15. 11:10

Amerikában vegyes összképet, Európában határozott eladói nyomást lehetett látni a csütörtöki terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal drágult, miközben a kukorica stagnált, a repce értéke pedig 0,5 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Esett a kukorica ára a jobb termésbesorolás miatt

2024. július 31. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Csökken a búza vetésterülete az Egyesült Államokban

2023. október 13. 13:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Amerikában csökkentek, Európában pedig emelkedtek a terményárak

2023. október 21. 18:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.