13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Agrárközélet

Közös oktatási-kutatási projekteket valósít meg a MATE és a Nébih

MATE Sajtóközlemény

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih), melynek célja, hogy a felek közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, továbbá szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és kapcsolatrendszerüket.

A megállapodás értelmében a Nébih több telephelye, így a Velencei Talajvédelmi Laboratórium, a Központi Vetőmagvizsgálati Laboratórium, a Szántóföldi Fajtakísérleti Osztály és a Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság is fogadja majd a MATE hallgatóit, mind szakmai gyakorlatok, mind egyéni kísérletek lebonyolítására.

A Nébih szakértői több agrárképzés oktatásában, valamint diplomavédések szakmai bizottságaiban is részt vesznek. A felek létrehoznak egy élelmiszerlánc-biztonsági kurzust is, amely kiemelt hangsúllyal kezeli az állategészségügyi aktualitások bemutatását, az állatbetegségek mentesítését és az állatvédelmet.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora hangsúlyozta, hogy

a rendkívül sokrétű együttműködés az egyetem tizenegy intézetét érinti. A közös kutatási projekteket tekintve többek között foglalkozunk majd a hazai vadon élő méhek és beporzók állategészségügyi helyzetének feltérképezésével, egy magyarországi mézadatbázis felépítésével, mikotoxinok okozta kártételek csökkentésének lehetőségeivel, felszíni eredetű öntözővizek higiénés állapotjellemzésével, az akvakultúrákban alkalmazható állatgyógyászati termékek és készítmények fejlesztésével, valamint az antibiotikumrezisztenciára ható környezeti tényezők elemzésével. A laboratóriumi kapacitások tekintetében az együttműködés módszerfejlesztési, validálási és szabványosítási területekre is kiterjed.

Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke kiemelte, az együttműködés jövőbe mutató módon ötvözi az egyetemi-akadémiai tudást a szakmai kompetenciákkal.

Hogy ez jól működik majd, afelől nincs kétségem, hiszen a Nébih Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratórium Igazgatóság (ÉLI) által végzett autentikus méz projektben már idén megkezdődött a közös munka. Ezen kívül laboratóriumaink munkatársai segítséget nyújtanak szakdolgozatok, diplomamunkák és PhD dolgozatok elkészítéséhez. Részt veszünk az egyetemi képzésben is, amelyre az egyik legjobb példa a Budai Campuson folyó élelmiszermérnöki képzés. Fontosak számunkra a kutatási együttműködések, hiszen a Nébih nem végez alapkutatásokat, ugyanakkor csak így tarthatjuk a lépést az élelmiszerágazat legális (és nem legális) trendjeivel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Nébih: megújult a lótartásbejelentő nyomtatvány

2022. november 17. 10:33

Az elmúlt évek tapasztatait figyelembe véve újfajta, ügyfélbarát ügyintézéssel segíti a lótartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Nébih: országos célvizsgálat a tej- és takarmányágazatban

2022. november 28. 13:07

Országos célellenőrzést rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma.

Ismét bizonyította kiválóságát a Tokaji borvidék leghíresebb itala

2022. november 9. 13:12

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén.

Madárinfluenza: két további megyében is megszűntek a védőkörzetek

2022. július 7. 10:24

Június eleje óta nem történt újabb madárinfluenza-kitörés Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.