Agrárközélet

Magyar Közút: Elnézést kérünk a gazdáktól

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerdai nyílt felhívására az alábbiak szerint válaszolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Tisztelt Győrffy Balázs Elnök Úr!

A TV2 Tények című műsorában megjelent riport kapcsán tett észrevételeikre az alábbi választ adjuk.

Engedje meg, hogy mindenekelőtt kifejezzem, társaságunknak a legkevésbé sem áll szándékában kedvezőtlen színben feltüntetni a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások és gazdák tevékenységét. Általánosságban elmondható, hogy megyei és mérnökségi szinten is aktív, szoros és jó kapcsolatokkal rendelkezünk a gazdálkodókkal. Tisztában vagyunk vele, hogy a gazdák túlnyomó többsége szabályosan műveli földterületeit, hozzáállásukra a kirívó kivételek alapján sem tehető általánosító megjegyzés.

A magam és munkatársaim nevében ezúton is elnézést kérek mindazoktól, akik sértőnek találták a hivatkozott – és az alábbiakban kifejtett módon félreérthetően összeállított – televíziós híradást.

Társaságunk kommunikációs osztályát 2018. január 2-án kereste meg a Kisalföld című megyei napilap. Autósokkal és szakemberekkel folytatott beszélgetéseik alapján arról érdeklődtek, igaz-e, hogy amiatt jutnak el a vadak a közutakra, mert a gazdák az útpályáig szántják fel földjeiket. Erre alapvetően a társaságunk feladatairól nyilatkoztunk, megemlítve, hogy időnként mi is tapasztalunk olyat, hogy az utak melletti földeket művelők a szántással egyre közelebb jönnek az autósok számára biztosított útburkolathoz. De azt is megjegyeztük, hogy a hasonló esetekben egyeztetünk a gazdákkal, és ezek a megbeszélések általában eredményesek is.

A TV2 Tények című műsora ezt követően kifejezetten a vadbalesetekről érdeklődve készített riportot. A megadott tájékoztatásnak fontos eleme volt, hogy hangsúlyoztuk: számos oka lehet annak, hogy a vadak a közutakra jutnak, ebből csak az egyik az, ha a zöld sávként működő árkokat is beszántják. Semmiképpen sem tömeges jelenségről van szó, de sajnos a gyakorlatban előfordulnak olyan esetek, amikor ilyesmit tapasztalunk. Nem a gazdák általános tevékenységéről beszéltünk tehát, hanem arról, ha közúti területet is érintenek a földművelési munkáikkal. Az interjúban is arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az árkok beszántása elsősorban a közutak állapotában okozhat problémát.

A teljes beszélgetésből kivágott, adásba került rész valóban alkalmas lehetett arra, hogy a nyilatkozatot a szabályszerűen eljáró gazdák sérelmesnek érezhessék. Ismételten megkövetve minden érintettet, megerősítem, hogy a közlés általánosító olvasata a legkisebb mértékben feleltethető meg társaságunk álláspontjának. A Szent István Egyetem által megfogalmazott szakértői megállapításokkal egyetértünk, hiszen számunkra is fontos az út menti zöld sáv kialakítása és megtartása.

Bízom benne, hogy a fentiek alapján a továbbiakban is eredményes és jó kapcsolatot ápolhatunk valamennyi gazdálkodóval és mezőgazdasági szervezettel. Egyúttal tájékoztatom, hogy levelünket mi is közzétesszük weboldalunkon.

Budapest, 2018. január 17.

Üdvözlettel:

Szilvai József Attila
vezérigazgató
Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Kiadvány készült az idei kukorica posztregisztrációs kísérletről

2019. december 27. 13:27

2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Elkészült a tavaszi mezőgazdasági munkák állásáról szóló jelentés

2018. június 1. 11:56

A falugazdászok jelentései alapján május közepére csökkent a belvízzel borított területek nagysága, viszont a talajra juttatott peszticidek a csapadékhiány következtében nem mosódnak be a talajba, ami a hatékonyság csökkenését okozhatja.

Lebbencstől a durumig: eltérőek a magyarok tésztafogyasztási szokásai

2024. február 29. 15:10

Évről évre mintegy 50 ezer tonna száraztészta kerül a vásárlói kosarakba hazánkban.