4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Agrárközélet

Maradnak a támogatások – hajnali agrársiker Brüsszelben

MTI-AM

Megszületett a  megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban – tette hozzá a miniszter.
Nagy István rámutatott: a megállapodás alapvetően fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének és termelési feltételeinek jövőjét a 2023-2027 közötti időszakban. Hangsúlyozta: a közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését.

Jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak – tette hozzá.
Nagy István az MTI-nek elmondta, miután a második éjszaka végére a megállapodás közelébe jutottak volna a miniszterek,  minden előzmény nélkül az asztalra került egy olyan javaslat, amely teljesíthetetlen feltételeket írt volna elő a kisgazdaságok számára, ezért ez nem volt elfogadható a tagországok többségének.

A tárcavezető az MTI kérdésére kiemelte, hogy az új megállapodás támogatásrendszere biztosítja környezetünk, teremtett világunk megőrzését és a gazdáink versenyképes termelését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Jelentős a súlya a támogatásoknak a mezőgazdasági jövedelemben

2021. május 15. 06:43

A közvetlen jövedelem-támogatások jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdasági jövedelem stabilizálásához, a közvetlen kifizetések és a természeti nehézségekkel küzdő területek támogatása révén - olvasható az Európai Bizottság oldalán.

Nemzetközi szója sajtókonferencia

2018. június 14. 15:58

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.

Forrást is biztosítani kell az európai környezetvédelmi megállapodás teljesítéséhez

2020. március 4. 15:33

Küzdeni kell azért is, hogy az átmeneti nemzeti támogatások rendszere fennmaradhasson mindaddig, amíg az új költségvetési időszak nem kezdődik meg.

Több mint 7 ezer juhtartóhoz érkezik támogatás

2023. március 29. 13:39

Megkezdődött a termeléshez kötött anyajuhtartás támogatások kifizetése.