Agrárközélet

Mától indul az Országfásítási Program

MTI

Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől.

A közlemény idézi a szakminisztert, aki elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése.

Az Agrárminisztérium korábban több fásítást ösztönző programot is indított. Nagy István emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca – emelte ki a miniszter.

Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált – jelezte Nagy István.

A szaktárca közleménye ismerteti: jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.

A kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt. A szemléletformáló kommunikáció célja, hogy a lakosság minél szélesebb körét megszólítsák és bevonják a témába.

Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. Ez a szám is jól érzékelteti, hogy milyen komoly és összehangolt munka folyik évek óta a tárcánál erdeink fenntartásáért. A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Gombagyűjtési szabályok I.

2022. április 28. 06:36

Milyen alapvető szabályokat kell betartanunk, ha gombászni indulunk? Mikor és hol gyűjtsünk gombát? Mely területeken kerüljük a gombagyűjtést? A cikksorozat első részében ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

A tűzifaárak egyelőre nem emelkedtek, az egyéb fatermékek iránt csökken a kereslet

2023. október 13. 10:10

A kamara vármegyei erdő- és vadgazdálkodási osztályainak elnökei október elején egy tanácskozás keretében áttekintették a hazai erdészeti ágazat helyzetét, számba véve a kihívásokat és problémákat, illetve azok lehetséges megoldásait. Az ennek kapcsán készített rövid összefoglaló az alábbiakban olvasható.

Függőleges erdő épült Milánóban

2024. május 15. 10:10

Egyre több helyen terveznek úgynevezett függőleges erdőket toronyházakra. A milánói zöld építészeti csodáról magyar nyelvű videó is elérhető.

Elérhetőek a hazai erdők legfontosabb statisztikai adatai

2019. május 23. 06:03

Mostantól elérhetőek a Nébih honlapján a hazai erdőkkel kapcsolatos éves, továbbá az idősoros statisztikai adatok.