Agrárközélet

Megújította honlapját a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Agrofórum Online

Könnyen áttekinthető, felhasználóbarát honlappal kívánja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdákat segíteni.

Könnyen áttekinthető, felhasználóbarát honlappal kívánja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdákat segíteni abban, hogy minél  egyszerűbben intézhessék ügyeiket; az új portál másféléves fejlesztésére 50 millió forintot fordítottak – ismertette Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A honlap a szeptember végén lezárult, közel 5,1 milliárd forint forrású projekt részeként újult meg, amelynek az MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerének (IIER2) kifejlesztése volt a célja.

Az MVH elnöke felidézte: az új uniós közös agrárpolitika reformja a gazdák számára bonyolultabbá tette a mindennapi tevékenységet. Ezért az MVH nyolc hónappal ezelőtt hivatalba lépő új vezetése gazdabarát, ügyfélbarát rendszert kívánt létrehozni a támogatások egyszerűbb elérhetősége érdekében. Ennek jegyében alakították át a rendszer egyes elemeit, a monitoringtól az ügyfélszolgálaton át a honlap megújításáig.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy egy kifizető ügynökség esetében a tájékoztatás, az információhoz való hozzáférés nagyon fontos, ennek pedig lényeges eleme a honlap. Így ez utóbbit időről-időre az új követelményeknek megfelelően meg kell újítani. Mindez azért is húsbavágó a gazdák számára, mert a legtöbb gazdálkodó valamilyen jogcímen – gazdálkodásához, környezetvédelmi többletvállalásához, fejlesztéseihez – támogatást vesz igénybe. A forrásokhoz való hozzáférésben az eligazodás egyik fontos eszköze az MVH honlapja – mondta.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Bulgária: folyékony arany és rózsaszín álmok

2019. április 19. 08:37

Az Agrofórumnak – az Európai Unió jóvoltából – lehetősége volt arra, hogy betekintést nyerjen a bolgár mezőgazdaságba, illetve abba, hogyan hasznosulnak ott a támogatások.

Nagy István: közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel

2023. január 6. 11:40

A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Elindultak a mezőgazdasági támogatások a talajművelő gépekre!

2021. június 28. 10:19

A Busa Bt. most teljeskörű segítséget biztosít a pályázat megírásában!

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.