A több évtizede gazdálkodó mezőgazdasági termelők nagy részénél napjainkban egyre sürgetőbbé válik a generációváltás. Mindez óriási kihívás elé állítja az ágazatot, ugyanakkor lehetőséget is jelent, hiszen a fiatalokkal friss, az információs társadalom nyújtotta tudás is bekerülhet a mezőgazdasági gyakorlatba. Az OTP Agrárszakértői szerint célszerű lenne megerősíteni a fiatal gazdákat segítő eszközöket.
A magyar agrárgazdaság szerkezete a rendszerváltás után jelentősen átalakult. Az addig domináns szövetkezeti és állami tulajdon helyébe a magántulajdonosok léptek. A termőföld döntő hányada magánszemélyek birtokába került, egyre nagyobb szerepet kapott a bérleti rendszer. A korábbi gazdaságokban meghatározó vezetők, akik kellő felkészültséggel, tőkével és kapcsolatokkal rendelkezetek, a nagyobb gazdaságokban kerültek tulajdonosi pozícióba, míg az újra földhöz jutó, paraszti múlttal rendelkező vidéki családok elindították kisebb vállalkozásaikat. Ekkor kezdtek kialakulni azok a középméretű – 100-500 hektáros – egyéni (családi) gazdaságok, amelyek már biztosították a családok megélhetését.
A rendszerváltáskor tulajdonosi pozícióba került gazdálkodók zöme középkorú (köztük is inkább 40-45 éves) volt. Ők ugyanis már rendelkeztek akkora tőkével, hogy a kárpótlás és a privatizáció révén birtokot szerezzenek, vagy akár hitelt vegyenek fel ennek érdekében. Ez volt az a korosztály, amely látott abban perspektívát, hogy a rendszerváltás után új alapokra helyezze az életét az agrárgazdaságban. Egy, az OTP megrendelésére készített tanulmányban szereplő, a családi gazdaságok körében végzett felmérés szerint a vállalkozás indításának átlagos és leggyakoribb időpontja az 1994-es év volt.
A mezőgazdaságban „rendszerváltó” korosztály azonban ma 70-75 éves, így szinte egyszerre öregszik ki az aktív korból, munkájukat a fiatalok vehetik át. A generációváltás sikeres végrehajtása napjaink egyik legfontosabb gazdasági kihívása.
Mindez a banki hitelezés szempontjából sem közömbös, hiszen a családi vállalkozások utódlása a pénzintézetek számára is kockázatot jelenthet. Nemzetközi tapasztalatok alapján a gazdaságok életében az első generációváltásnak csak kevesebb, mint a fele sikeres, a második generációváltást pedig a vállalkozások alig több mint 10 százaléka éli túl.
A fiatal generáció előtérbe kerülése ugyanakkor lehetőséget is jelent, hiszen a legfrissebb tudás is bekerülhet velük a gyakorlatba, képesek lehetnek a korszerű információs- és tudástranszfereket működtetni. Sokat kell azonban tenni ahhoz, hogy ezt a lehetőséget valóban kihasználhassa a hazai agrárgazdaság.
A generációváltás kérdését a családok nagyon szemérmesen kezelik. Nem szívesen beszélnek egymás közt sem arról, hogy mi lesz, ha a vállalkozásban meghatározó családtag megöregszik, sem arról, hogy mi történhet, ha esetleg meghal. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a vállalkozási ügyekről szóló családi megbeszéléseken a vállalkozások többségénél (51 százalék) soha nem kerül szóba az utódlás, 31 százaléknál pedig csak évente egyszer. Pedig gazdaságilag sikeresebbek azok a vállalkozások, amelyek hosszú távon tervezik a cég feletti családi kontroll fenntartásának módját és kivitelezését.
Mindezek alapján az agrárvállalkozások majdnem 70 százaléka nem rendelkezik semmifajta tervvel, vagy elképzeléssel az utódlási folyamatot illetően. 30 százalékuk jelezte ugyanakkor, hogy vannak pontos, vagy kevésbé pontos elképzeléseik az utódlás lefolytatására, de ezeket írásban nem rögzítették.
Az idősebb generáció részéről a gazdálkodás lezárása öt formában történhet, ezek közül választhatják ki az érintett családok a számukra optimálist:
- az ügyvezető végelszámolással zárja le a vállalkozást;
- az ügyvezető sem az ügyvezetést, sem a tulajdont nem családtagjának adja tovább;
- az ügyvezető az ügyvezetést nem családtagjának, a tulajdont azonban családtagjainak adja tovább;
- az ügyvezető egy családtagnak adja tovább az ügyvezetést, de a céget részben, vagy teljesen családon kívül értékesíti;
- az ügyvezető családtagnak adja tovább mind az ügyvezetést, mind a tulajdont.
Az esetek csaknem négyötödében, a válaszadók a családon belüli ügyvezető és tulajdonváltást tartották kívánatosnak, míg egytizedében a végelszámolást. Ugyanakkor a gazdaságok 28 százalékánál nem biztosított az utódlás, nincs egyenes ági leszármazott, van viszont örökös. A potenciális örökösök kategóriában azonban a legnagyobb arányt a házastársak és élettársak jelentik. Nagyságrendileg megközelítik a 60 százalékot, majd ezt követi közel 30 százalékkal a szülők aránya. Ez azért fontos adat, mert így 90 százaléka az örökösöknek közel egykorú, vagy idősebb lehet az örökhagyónál, ami esetenként ellehetetleníti a gazdálkodás továbbvitelét.
Problémák persze akkor is jelentkezhetnek, ha biztosított az utódlás. Ezek a legtöbbször abból adódnak, hogy az utódnak „szánt” fiatal nem akarja a felmenő életútját követni, a családban szerzett negatív tapasztalatok miatt nem akarja magára venni a megfeszített munkát, az állandó kötöttséget, és a nagy kockázatot. Bizonytalanságot jelenthet emellett a gazdálkodást átvevő fiatal generáció felkészültsége, illetve ennek hiánya is. Többségük nyitott az újdonságokra, de még nincs meg bennük a megfelelő gazdaságirányítási tudás, a szakmai ismeret és a felelősségi tapasztalat, holott pont ők hozhatnák be a korszerű tudást a vállalkozásba. A bankok és pénzintézetek hosszú távra nyerhetnek partnerséget, amennyiben megfelelő kapcsolatot építenek ki a fiatalokkal.
Az utódlási folyamat sikerességét veszélyeztetheti az is, ha a vállalkozást átadó gazdálkodó továbbra is döntési pozícióban maradna, tehát megőrizné beleszólását a gazdaság működésébe, holott azt átlátni már nem biztos, hogy képes. Ez a felelősségi viszonyok kuszaságához, végeredményben sikertelen gazdálkodáshoz vezethet. A már idézett kutatás éppen azt mutatja, hogy a régi vezetők többsége (61 százaléka) az utódlás formális lezárása után is részt venne a cég operatív feladatainak intézésében, a napi döntésekben. Erre jelenthet megoldást az a néhány helyen már tapasztalt gyakorlat, hogy a generációváltást egy írásos megállapodás kidolgozásával kötik egybe. Ez az „okirat” pontosan meghatározza mind a gazdaságot átadó, mind a gazdaságok átvevő jogait és kötelezettségeit, valamint a működtetési kereteket.
A generációváltáskor az eddig említett kockázatokon kívül is sok buktatóval kell számolni. A mezőgazdasági vállalkozások bizonyos hányada ugyanis a fehér- és a szürkegazdaság határán mozog, ami akár virtuálissá is teheti a gazdaság átadását. Ezért tapasztalható, hogy általában azok a vállalkozások működnek továbbra is jó színvonalon, ahol a generációváltás adás-vétel útján történik. Ezt segítené, ha a gazdaságot csak, mint egységet lehetne továbbadni, akár örökbe, akár adás-vétel útján. Célszerű lenne a gazdaságok átadásával kapcsolatban erősíteni a folyamatot segítő eszközöket, így az „agráröröklés” szabályrendszerét, a generációk közti kommunikációt.
Meggyőződésünk, hogy az agrárpolitikának esélyt kell teremtenie arra, hogy a fiatal gazdálkodók szerepe növekedhessen, képzettségük javulhasson. A legalapvetőbb követelmény, hogy a mezőgazdasági tevékenységet kezdő, illetve végző fiatal gazdák egyértelmű és számottevő támogatást kapjanak mind a termőföldhöz jutás, mind a gazdaságfejlesztés tekintetében. A generációváltás elősegítése érdekében támogatni kell az elöregedő generáció gazdaságátadását a fiatalabb nemzedéknek, noha az ebbe az irányba tett erőfeszítések a korábbi években nem voltak sikeresek. Ezt speciális jogi konstrukciókkal (családi gazdaságok és mezőgazdasági üzemek öröklésére vonatkozó új szabályokkal), illetve államilag garantált hosszú távú, új típusú hitelekkel lehetne segíteni, amely a jelenleginél nagyobb finanszírozási keretet biztosít egy gazdaságot átvevő fiatal számára.
Megfontolandó egy állami – esetleg üzleti – pénzalap létrehozása is a generációváltás támogatására. Nagyobb vállalkozások esetén indokolt lehet új rendszerű vagyonkezelő struktúra kialakítása is.
A generációváltást az agrárgazdálkodás népszerűségének javításával is lehet támogatni. A mezőgazdaság munkaerejének országos átlagnál kedvezőtlenebb összetétele arra utal, hogy a munka jellege, a falvakhoz való kötődés, az ágazat alacsony eltartó és jövedelemtermelő képessége nem vonzó a fiatalok körében. Éppen ezek miatt az oktatás és a kommunikáció eszközeinek felhasználásával erősíteni kell a vidékhez, a vidéki léthez kötődő identitást. Indokolt pályaorientációs és kommunikációs, gyakorlati és vállalkozói készségek fejlesztését célzó programok kidolgozása és megvalósítása, a gyakorlati tudásátadási módszerekhez való hozzáférés javítása, a szaktanácsadási, gyakornoki programok, szakmai utak és tapasztalatcserék erősítése is.
Mindezekkel elsősorban a mezőgazdasági tevékenységet hivatásuknak választó fiatal gazdálkodók képzését (és ösztönzését) lehet erősíteni. Ugyanakkor célszerű a fogyasztók, a magyar társadalom folyamatos és korrekt tájékoztatása is az agrárgazdaság tényleges, sokszínű szerepéről, valamint az állampolgárok egészségét, életminőségét, és életszínvonalát érintő valós hatásairól. Ezen keresztül oldhatók fel az agrárgazdasággal szembeni negatív előítéletek.
Mindemellett a generációváltással kapcsolatos érdekképviseleti feladatok ellátása érdekében szükségesnek tartanánk a fiatal gazdák önszerveződő közösségeinek, és szervezeteinek – Pl. AGRYA – erősítését, valamint támogatását.
Összességében úgy ítéljük meg: kiemelt cél, hogy a mezőgazdasági vállalkozások élén egyre inkább szakmailag képzett, korszerű menedzsment és információ-technológiai ismeretekkel rendelkező, hivatásszerűen a mezőgazdasággal foglalkozó gazdálkodók álljanak, akik alkalmasak a termelési technológia korszerűsítésére, az innovatív módszerek befogadására, és az együttműködések keretében megvalósítandó fejlesztésekre. E cél elérése érdekében a generációváltás kérdése az eddigieknél hangsúlyosabb, komplex kezelést igényel.
