Agrárközélet

Módosultak a műtrágya bejelentési szabályok

NÉBIH

Egy új AM rendelet értelmében idén májusban megváltoztak az EK-műtrágyák forgalomba hozatalának és ellenőrzésének szabályai. A legfontosabb változás, hogy 5 évre módosult az bejelentési kötelezettség.

A Magyarországon forgalomba hozni kívánt EK-műtrágyákat a gyártó 30 nappal azelőtt, hogy először fogalomba hozná, majd azt követően 5 évente köteles bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a szükséges megfelelőség-ellenőrzések elvégzése érdekében. Az importált műtrágyák szintén bejelentés kötelesek, amit az első magyarországi forgalmazónak kell megtennie. Az adatszolgáltatás során mind a hazai előállítású, mind az import műtrágyák esetében meg kell adni többek között a termék kereskedelmi nevét, pontos összetételét, valamint az EK-műtrágya típusát és a gyártó nevét.

Az 5 évente történő megújítást a 2017. január 1-je után bejelentett EK-műtrágyákra is alkalmazni kell! Az ezen termékekre kiadott igazolások hatálya azonban automatikusan meghosszabbodik a műtrágyákról szóló 2003/2003 EK rendelet hatályon kívül helyezéséig, de legkésőbb 5 évig. Az uniós termésnövelő anyagok forgalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló tájékoztató itt olvasható el.

Fontos, hogy azoknak az EK-műtrágyáknak a bejelentési dokumentumait, amelyek hazai forgalmazását korábban nem jelentették be, vagy összetételükben változás történt, a Nébih Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság részére a fentebb ismertetett feltételek szerint kell bejelenteni.

A módosítás 2021. május 22-én lépett hatályba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Méreg vagy növényi tápanyag? - A klór élettani hatásairól zöldségtermesztőknek

2021. október 11. 06:36

A növények a klórt a foszfor- és a szulfátionoknál is gyorsabban képesek felvenni a talajból, ha élettanilag erre szükségük van.

Minden hektár felett van 56 000 TONNA NITROGÉN a levegőben! - Dráguljon még tovább a műtrágya?

2022. április 4. 15:36

Egy éve senki nem gondolta volna, hogy ily mértékű áremelkedés történik a műtrágyapiacon. Február vége felé jöttek az első hírek, hogy érdemes készletre vásárolni, mert jelentős drágulás várható. Sokan úgy vélték akkor, hogy hova drágulna a műtrágya, amikor már így is éppen elég drága.

IKR Agrár termékújdonságok, amikkel a kertészet állja a tavaszi árversenyt!

2022. március 30. 06:00

A nitrogénárak emelkedése miatt sokan a 2022-es szezon legfenyegetőbb limitáló tényezőjének a műtrágyatermékek bekerülési árait, elérhetőségüket látják. Az IKR Agrár kertészeti üzletágával dolgozó partnereknek azonban idén sincs mitől tartaniuk, a helyzetre ugyanis két eltérő megoldást is kínálunk kibővített termékportfóliónkkal.

Nitrogénpótlás folyékony műtrágyával

2022. április 2. 16:34

Tartós, régóta fennálló csapadékhiány és annak nyomán kialakuló tavaszi aszály keseríti a szántóföldön gazdálkodók életét. Ez már önmagában is káros hatással van az őszi vetésű növénykultúrák fejlődésére, de a helyzetet tovább rontja, hogy megnehezíti a tavaszi indító, nitrogénpótláson alapuló fejtágyázás elvégzését. Ami pedig elengedhetetlen a jó terméseredmény eléréséhez. De, van megoldás!