Agrárközélet

Precíziós Agrártájoló: innovatív technológiák, naprakész tudás

Széchenyi István Egyetem

Az innovációk és a mezőgazdaság digitalizációja nyújtotta lehetőségek álltak a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara által megrendezett Precíziós Agrártájoló elnevezésű kiállítás fókuszában. Az eseményen a hazai agrárszektor legjelentősebb szereplői vettek részt. A hallgatók és az eseményre érkező középiskolás diákok a jövő technológiáival találkozhattak.

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat naprakész tudással vértezze fel, így az agrárium jövőjét jelentő precíziós gazdálkodás és digitalizáció is a fókuszban van. Ennek jegyében került sor a szakmai konferenciával egybekötött Precíziós Agrártájoló elnevezésű rendezvényre is, amelyre megtelt kiállítókkal és érdeklődőkkel az intézmény B épületének aulája.

„A mai világban a legkorszerűbb technológiák ismerete, használata nélkül egyre nehezebb érvényesülni az agráriumban, melyekhez a gazdálkodóknak fel kell zárkózniuk. Ezt segítik az általunk nyújtott olyan innovatív képzések, mint a precíziós mezőgazdasági szakmérnök, az agrárdigitalizációs szakmérnök vagy a drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szak. Ebből a szempontból is nagy előnyt jelent számunkra, hogy a Széchenyi István Egyetem nagy hagyományokkal és rendkívül értékes tudással rendelkezik a precíziós mezőgazdaság, valamint a műszaki tudományok területén. Nem véletlen, hogy a mostani rendezvény középpontjában az agrárium jövőjét jelentő technológiák állnak” – mondta kérdésünkre dr. Vona Viktória főszervező, a precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés vezetője.

Dr. Vona Viktória (Fotó: Májer Csaba József)

A megnyitón dr. Szalka Éva kifejtette, hogy a rendezvény jó alkalom a cégeknek, szakmai szervezeteknek arra, hogy megismerjék a hallgatókat, akik később akár munkatársaik is lehetnek. Ladocsi Attila, az MKB Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának északnyugat-magyarországi vezetője arról beszélt, hogy az adatalapú digitális gazdálkodásra való átállást finanszírozással segítik.

A kiállításon is kiderült, hogy a jövőben a drónok még nagyobb szerephez juthatnak. (Fotó: Májer Csaba József)

A csaknem 40 kiállító egyike a gépkereskedelemmel foglalkozó Agrotec Magyarország Kft. volt. A cég precíziós gazdálkodási termékekért felelős vezetője, dr. Virág István kérdésünkre elmondta: a kapcsolatépítés és a fiatalokkal való találkozás szándékával érkeztek.

„Magam is erre a karra jártam, így tudom, hogy itt a legkorszerűbb technológiákat építik be a képzésbe. Ezt gyakorlati helyek biztosításával mi is támogatjuk” – fogalmazott.

A rendezvényen több mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola diákjai is részt vettek, így jöttek a győri Veresből, a pápai Batthyányból, a tatai Jávorkából, a velencei Entzből és Vépről is. A mosonmagyaróvári kar hallgatói közül szintén sokan érdeklődtek a kiállítás iránt.

„Örültünk ennek a lehetőségnek, mert nagyon jó, hogy első kézből tudunk tájékozódni a modern technológiákról. Oktatóink a képzés során is arra törekszenek, hogy a legkorszerűbb tudást adják át nekünk” – válaszolta kérdésünkre a mezőgazdasági felsőoktatási szakképzésen elsőéves Marcsik Enikő.

Kiemelt kép készítője: Májer Csaba József

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.

Megjelent a RAPOOL idei repcevetőmag-katalógusa

2020. május 6. 18:30

Csírára kiszerelt, frakcionált vetőmagok extra csávázással és repcebiztosítási szolgáltatással.

2021 legjobb mezőgazdasági robotjai - a World Fira rendezvény

2021. december 30. 08:36

Az idei, 6. Word Fira rendezvényen 70 kiállító 36 gyártmánya szerepelt, amelyekkel 80 ország 1500 látogatója ismerkedett a helyszínen, illetve on-line formában.

RAPOOL-repcék: TEMPTATION

2021. július 22. 10:49

A TEMPTATION hibridet azoknak ajánljuk, akik kötöttebb talajokon, legalább közepes technológiai színvonalon gazdálkodnak, és stabilan magas hozamra törekszenek még szélsőséges évjáratban is.