Agrárközélet

A romániai termőföldek 40 százaléka külföldi kézben van – Módosíthatják a törvényt

Știrile Pro Tv, hirmondo.ro

Módosítani fogják a mezőgazdasági területek eladását szabályozó törvényt, annak érdekében, hogy szabályozni lehessen a külföldiek területvásárlásait. Az Európai Parlament tanulmánya szerint a román termőföldek 40 százaléka külföldiek kezében van.

Románia 13 millió hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik, ebből körülbelül 5 millió hektárt külföldi személyek birtokolnak. A törvénymódosítás megnehezítené a román földek iránt érdeklődő külföldiek dolgát.

“Belefoglaltunk a törvénybe néhány feltételt, amely a vásárlók tevékenységére vonatkozik: szigorúan csak a mezőgazdaság területén tevékenykedjen, tehát a földterületeket ne spekulálásra használja, és legalább öt éve legyen román állampolgár” – nyilatkozta Alexandru Stănescu, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának elnöke.

A mezőgazdasági bizottság statisztikái alapján a külföldiek a legtöbb földterületet az ország nyugati részében vásároltak, újabban pedig arabok vették bérbe a Brăilai Nagyszigetet, Európa legnagyobb összefüggő mezőgazdasági területét. Jelentős eladások történtek az ország déli részén is.

A tavalyi évben a mezőgazdasági területekkel kapcsolatos tranzakciók rekordot értek el: több mint 150.000 hektárt kínáltak eladásra, és egyre több külföldi szeretné megmunkálni a román földeket. Ialomița megyében például a 350.000 hektár 15 százalékát, vagyis 48.000 hektárt külföldiek használnak.

Az ország nyugati részén egy hektár termőföld ára 3.000 eurótól indul és elérheti a 10.000 eurót is. Az ár függ a terület nagyságától, elhelyezkedésétől, de attól is, hogy telekkönyvezve van-e vagy sem.

Az elmúlt évek során az Európai Unión kívüli befektetők – elsősorban arabok – több százezer hektár területet vásároltak fel országszerte.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.

Több ponton változott a termőföld védelméről szóló törvény

2020. január 1. 17:37

A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításával változnak a talajvédelmi hatóság engedélyével, vagy a hatóság felé történő bejelentéssel végezhető tevékenységek köre.

16 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon

2018. február 14. 13:26

Tavaly Magyarországon a termőföld hektáronkénti átlagára 1,429 millió forint volt, több mint 16 százalékkal nőtt a 2016-oshoz képest - derül ki az Agrotax Kft. kiadványából, amelyet szerdán Budapesten mutattak be.

Már elérhető a földügyi szabályok változásáról szóló kiadvány

2020. július 1. 13:03

2020. július 1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény.