Agrárközélet

Sikeresek a hazai agrárcégek az orosz piacon

MTI

Nagyszerű, hogy az embargó ellenére a magyar cégek sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külpiacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Fontos, hogy az orosz embargó és az uniós szankciók által nem érintett gazdasági területeken megmaradjon és erősödjön az együttműködés Oroszországgal - tette hozzá.

A miniszteri biztos az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében példával illusztrálta a magyar agrárvállalkozások sikerét.

A Hunland Trade Kft. tavaly ősszel ezer magyar Holstein vemhes üsző szállítására nyert el állami pályázatot Oroszországban. Az állatokat egy, a Szahalin szigetén, zöldmezős beruházásban megvalósuló tehenészet vásárolta meg. A megrendelt tejelő szarvasmarhák első 400 állatból álló szállítmánya már tavaly ősszel megérkezett Dél-Szahalinra. Idén áprilisban újabb 600 vemhes üsző szállítására készül a cég. Ezzel a hónap végére eléri a teljes állományát a még épülő orosz tehenészet. A légi szállításhoz speciális szállítógépre van szükség, ezért az állatokat az amszterdami és a budapesti repülőtéren rakják repülőre és indítják útnak Oroszországba.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium minden lehetséges segítséget megad a magyar agrárcégeknek, amelyek hasonlóan szép sikereket értek el ezeken a területeken – mondta a közleményben Budai Gyula és arra emlékeztetett, hogy tavaly két magyar cég 8 ezernél is több tenyészállatot szállított Oroszországba, majdnem 20 millió dollár értékben. Ezen állatok szállítását a mai napig érvényben lévő orosz embargó nem tiltja – tette hozzá.

A miniszteri biztos egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nemrég orosz sajtóhírek szerint felmerült az orosz embargó esetleges szigorításának lehetősége is, ami igen érzékenyen érintené Magyarország és az uniós országok eddig még nem korlátozott tenyésztési célú szarvasmarha kivitelét is.

Budai Gyula kijelentette: orosz szakemberek sem tartanák szerencsésnek, ha a genetikai állomány javítását célzó oroszországi szállítások is korlátozás alá esnének. Magyar szempontból jelentős a tenyészállatok mellett például a keltető tojások és a vetésre szánt borsó orosz exportja is. Amennyiben ezek kivételt kaphatnak egy esetleges további szigorítás alól, az jelentősen mérsékelheti a magyar exportra gyakorolt negatív hatást – állapította meg a miniszteri biztos.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Jöhet a szarvasmarhák metánkibocsátását csökkentő takarmány

2021. november 21. 11:47

A szarvasmarhák erős üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő takarmány-adalékanyag elsőként kerülhet piacra Európában.

Speciális állatállomással bővült a MATE Embrió-átültető Központja

2022. szeptember 20. 11:32

Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ.

Kéknyelv-betegség: szarvasmarha-szállítmányok rekedtek a tengeren

2021. február 27. 05:37

A kéknyelv-betegség gyanúja miatt rekedt a hajón, csaknem ezer spanyol szarvasmarha.

Minőségi javulás szükséges a hazai húsmarhaállományban

2018. július 4. 07:02

A gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.