Agrárközélet

Szarvasbőgés – A határzár miatt bajban a vadgazdálkodók

Erdő-Mező Online

A rossz hírek ellenére is jó hangulatban zajlott a már hagyományosnak mondható Zalai Vadászati Évadnyitó a Sohollári-völgyben. A rendezvény ezúttal az Országos Vadásznap szerepét is betöltötte. Így aztán nem véletlen, hogy nagyon sokan látogattak ki a programokra. A szakmai beszélgetések egyik fő témája azonban a koronavírus miatt bevezetett határzár volt, hiszen szeptember 1-jétől külföldi vendégeket a vadásztársaságok, erdőgazdaságok sem fogadhatnak. Az őzbak szezon után tehát a bőgési időszak is nehéz lesz az ágazat számára.

“Zalaegerszeg városával tavaly elhatároztuk, hogy a 2021-es Vadászati Világkiállítás előtt egy esztendővel nálunk legyen az Országos Vadásznap. Úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy megmutassuk megyénk értékeit a magyar vadásztársadalomnak. Emellett cél volt, hogy egy méltó rendezvénnyel készítsük elő a 2021-es eseményeket” – fogalmazott az Erdő-Mező erdészeti portál kérdésére Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója a helyszínen.

Vészforgatókönyvre lesz szükség

A szakembert természetesen a koronavírus miatt kialakult helyzetről is kérdeztük, hiszen szeptember 1-jétől külföldiek csak különleges helyzetben léphetnek át a magyar határon. Ez pedig azt is jelenti, hogy a vadászatok jelentős részét vissza kell mondani.

“A határzár időpontja egybeesik a gímszarvas-szezon kezdetével. Mindenki elkerülte volna, de valahol tudható volt, hogy előbb-utóbb ez be fog következni. Minden tehetségünket össze kell most szednünk, hogy vészforgatókönyvet állítsunk össze. Az árbevételek jelentős részét a Dunántúlon a gímszarvas adja, és ennek pótlására mindenképpen kell valamilyen lehetőségeket keresni” – összegezte az állami erdőgazdaság vezérigazgatója.

Az Erdő-Mező erdészeti portálnak Rosta Gyula hozzátette: “ha kicsit megkésve is, de augusztusra minden korábbi, évek óta visszatérő vendégünk jelentkezett, a korábbi időszakokhoz képest 90 százalékos foglaltságunk volt”. Ezt az eredményt vágta keresztbe a koronavírus, és a bevezetett határzár.

Elég lesz a belföldi vadászvendég?

A hagyományos turizmus esetében a tavaszi problémákat tudta enyhíteni a belföldi kereslet, amire jó példa a Balaton és környéke. A vadgazdálkodók is csak hasonlóban bízhatnak, hiszen sok magyar vadász tervezett külföldi utakat, amik helyett most a hazai vadászterületek lehetnek az új célpontok.

“Természetesen kínálkozik a lehetőség, hogy a belföldi vadászvendégek érdeklődését próbáljuk felkelteni. Azok, akik netán ebben az időszakban éppen külföldre szerettek volna menni, az arra szánt összeget, reméljük, nálunk, a mi szolgáltatásainkra költik el belföldön. Ez igen nagy segítség lenne számunkra. Ha 100 százalékig nem is pótolná a kiesett árbevételt, nagy segítség lenne, enyhítene a gondjainkon” – fogalmazott Rosta Gyula.

Szeptember elsején tehát a szokott időpontban, de rendhagyó módon kezdődik meg a vadászati szezon a bőgéssel. A külföldi vendégek ezúttal biztosan elmaradnak a koronavírus miatt, így a bevételek jelentős csökkenésére is számítani lehet. A jövő pedig továbbra is sok kérdést vet fel, aminek megválaszolására még várnia kell az ágazatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

A csapdázás természetvédelmi célokat is szolgálhat

2020. április 13. 04:37

Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázás céljáról, hatályos rendeletekről, kímélő és élvefogó eszközökről, sőt, még a műszőrme-bundákról is beszélgettünk.

Buzgó József: a vérebek komoly értékmentők

2020. április 12. 08:54

Azon vadásztársaságok számára, amelyek főleg a szarvasbikákból szerzik bevételüket, igen komoly probléma, ha a megsebzett 10 millió forint értékű bikának nyoma vész... Itt kaphatnak szerepet a vérebek.

Reflex Vadászáruház: méltó a vadászathoz

2020. április 11. 04:36

A Reflex Vadászáruház, amelyet 2005-ben nyitottak meg, méretben és a felszereltségében is a prémium minőségű termékekhez igazodik.

Vírushatás: tönk szélén a vadászat, a vadgazdálkodás

2020. április 18. 09:36

Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet.  Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.