27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

Szüleitől tanult fát metszeni Petrányi Olivér, a legokosabb fiatal agrártudós

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Petrányi Olivér nyerte a harmadik Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt vetélkedőt.

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumból érkezett 18 éves diáknak 18 ezer diáktársát sikerült legyőznie a DUE Médiahálózat által szervezett, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló megmérettetésen.

Az online edukatív játékban olyan, a modern agráriummal kapcsolatos kérdésekre kellett tudni a helyes választ, mint például: le lehet-e égni erős napsütésben egy fóliasátorban vagy egy üvegházban, illetve mi a magyarázata a csokoládé kiszürkülésének?

Ezren a középdöntőben

A verseny három fordulóban zajlott. Az első fordulós online teszt tavaly szeptember 1. és december 15. között volt elérhető. A legjobb eredményt elért ezer játékost meghívták a december 28-án rendezett középdöntőbe, innen a legjobb 42 játékos jutott az online döntőbe. Ők 2024. január 4-én mérték össze tudásukat, és a legjobb tíz játékos kapott meghívást az Educatio Kiállítás nagyszínpadára, ahol eredményt hirdettek.

„Több célunk is volt a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszttel – mondta a megmérettetésről Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora. – Az egyik az, hogy az agráriumot, a környezet- és élelmiszer-tudományokat népszerűsítsük azon fiatalok körében, akik pályaválasztás előtt állnak. A másik pedig az, hogy ezen dinamikusan fejlődő ágazatokkal kapcsolatos tévhiteket tisztába tegyük.

Ezen kívül pedig minél több fiatalt szerettünk volna megszólítani az agrár felsőoktatás számára, azon belül is a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek. Büszke vagyok, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti győztes is ma már egyetemünk lelkes hallgatója.”

Az első helyen Petrányi Olivér végzett, aki a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanulója. Nyereménye egy kétszemélyes görögországi út.

A dobogósok mondták

„Nagyon szeretjük a versenyeket, sokféle megmérettetésen kipróbáltuk már magunkat az osztálytársaimmal, barátaimmal – mesélte Olivér. – Az első forduló kérdései alapján kiderült, hogy a modern mezőgazdaságon van a fókusz, abba a kérdéskörbe jobban beleástam magam. Alapvetően a közgazdaságtan érdekel, de szeretem a mezőgazdaságot is.

A szüleimnek van egy kis tanyája, ott szoktunk mindenféle zöldséget-gyümölcsöt termeszteni, hogy ne a boltban kelljen megvennünk. Nagyon szeretem a fákat metszeni, a szüleimtől tanulom a különféle fogásokat. Jó érzés a saját magunk által megtermelt termést leszüretelni és elfogyasztani.”

A második helyezett Kiss Anna Regina, aki a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium Jászapáti Technikuma, Szakképző Iskolája és Kollégiumába jár. Díja egy szuper mobiltelefon lett.

„Sok érdekes dolgot megtudtam az agráriumról és a mezőgazdaságról a teszt kitöltése közben – árulta el Kiss Anna Regina. – Nagyon élveztem a versenyt, pedig az érdeklődési köröm elsősorban a turizmus és vendéglátás. Nagyon meglepődtem és megörültem a második helyezésnek.”

A harmadik helyezett Koncz János Keve lett, aki az Óbudai Árpád Gimnázium diákja. Ő egy biciklivel térhetett haza a díjátadásról.

„Sportlövészetre járok és hegedülök, s mivel az óráim főként délelőttönként vannak, ezért magántanuló vagyok – mesélte Koncz János Keve. – A családomnak van egy farmja, rengeteg haszonállattal, a szüleimnek szoktam besegíteni az ottani munkában. Nagyon szeretek például tehenet fejni és a kutyánkkal játszani.”

Óbudaiak voltak a legaktívabbak

A szervezők idén is díjazták a tesztkitöltésben legaktívabb iskolát. A harmadik Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszten az Óbudai Árpád Gimnázium tanulói közül szálltak legtöbben versenybe: 603 diák töltötte ki a tesztet. Nyereményük 150 ezer forint, melyet osztálykirándulásra költhetnek.

„Minden hónapban szervezünk egy természetjáró kirándulást, abba fektetjük majd ezt az összeget – mondta Magainé Bene Zsuzsanna felkészítő tanár. – Általában Budapest környéki helyeket célzunk meg, a tanulók közül bárki jelentkezhet rá.”

A mostani vetélkedő újdonsága volt az eddigiekhez képest, hogy a határon túli fiatalokat is bevonták a játékba. A határon túliak versenyében az erdélyi Toth Mathias volt a legeredményesebb, aki Bihardancsházán él, nyereménye egy elektromos roller.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

MATE: a legmodernebb dróntechnológiákat integrálják a mezőgazdaságban

2022. április 11. 08:36

A cél, hogy a legmodernebb dróntechnológiákat a lehető leghatékonyabban integrálni tudják a mezőgazdaságba.

Növényvédelmi Szakmérnök képzés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

2021. június 16. 09:06

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében folyamatosan képez agrárszakembereket növényvédelmi szakmérnöki szakon.

Külföldi vakáció vár a legokosabb fiatal agrártudósra

2023. szeptember 25. 16:10

Az agrárszakmát és az ahhoz vezető tanulási lehetőségeket népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló Nagy Diák Agrárteszt 3. – Mezőgazdálkodj okosan! vetélkedő, nagy értékű nyereményekkel.

Kutatási együttműködés jött létre a MATE és a dél-afrikai akadémia között

2023. február 13. 10:04

Dr. Bencsik Dávid, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) nemzetközi igazgatója január 31-én a dél-afrikai Pretoriában aláírta a MATE és a dél-afrikai Akademia Egyetem együttműködéséről szóló együttműködési megállapodást az egyetem Centurion Campusán.