Agrárközélet
Agrárközélet

Tejet locsoltak a tüntető gazdák Sepsiszentgyörgyön (+KÉPEK)

Tejet locsoltak a tüntető gazdák Sepsiszentgyörgyön (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Több száz erdélyi állattartó gazda vonult az utcára szerda délelőtt Sep­siszentgyörgyön.

Több száz erdélyi állattartó gazda vonult az utcára szerda délelőtt Sep­siszentgyörgyön, a tejár­támogatás bevezetését, az üzemanyagpótlék kifizetését, a szarvasmarha- és juhexport tilalmának feloldását, a hátrányos helyzetű öve­zetben élő gazdák elmaradt szubvenciójának rendezését követelve a kormánytól.

A Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesülete által kezdeményezett tiltakozó megmozduláson a háromszéki gazdákon kívül Hargita, Brassó, Szeben, Maros és Kolozs megyei állattartók, tejesgazdák is részt vettek.

A tüntetők a városi Szabó Kati Sportcsarnok előtt gyülekeztek, majd fúvószenekar kíséretében, traktorokkal, kolompokat rázva a belvároson át a prefektúra épülete elé vonultak. A szervezők felhívására a résztvevők többsége egy palack tejjel érkezett, azt a kormányhivatal előtt egy tartályba gyűjtötték, majd az utcára locsolták tiltakozásképpen a tejpiac összeomlása miatt.

„Betelt a pohár: a tej felvásárlási ára elérte a történelmi minimumot, literéért mindössze 50-80 banit fizetnek a gazdáknak. Ehhez képest a boltban 4-5 lejért lehet tejet vásárolni” – mutatott rá beszédében Ötvös Mózes, a háromszéki szarvasmarhatartó egyesület vezetője, a tüntetés főszervezője.

Mint mondta, öt hónap alatt 30 százalékkal csökkent a tej felvásárlási ára, de ez az üzletekben nem tükröződik az árakon, közben a felvásárlók a gazdák számára előnytelen feltételeket szabnak, „azzal szorítják sarokba őket, hogy ha ezeket nem fogadják el, nem viszik el a tejet”. Ötvös elmondta továbbá, elégedetlenek a támogatások mértékével is. „Mi több, a megítélt támogatások is késnek, többek között a hegyvidéken gazdálkodóknak járó támogatás is” – tette hozzá.

Emlékeztetett, a tüntetők korábban beadványban kérték Daniel Constantin mezőgazdasági minisztertől az elmaradt mezőgazdasági támogatások kifizetését, az üzemanyagpótlék növelését, a tejszubvenció rendezését, a szarvasmarha- és juhexporttilalom feloldását, a bürokrácia csökkentését. Hangsúlyozták, ha a sepsiszentgyörgyi tüntetés után sem orvosolják gondjaikat, Bukarestben vonulnak utcára.

A tüntetők között jelen volt Orbán Miklós, a Háromszéki Ifjú Gazdák Egyesületének elnöke, aki kifejtette, szükség van hasonló megmozdulásokra, fel kell hívni a figyelmet a gazdák problémáira, de „tükörbe is kell nézni”. Orbán szerint a háromszéki gazdák nem elég szervezettek. „Már évek óta tudjuk, hogy ebben az évben eltörlik a tejkvótát, jobban fel lehetett volna készülni erre a helyzetre, szövetkezeteket, érdekképviseleti egyesületeket kellett volna létrehozni, melyek hatékonyabban tudtak volna tárgyalni a gazdák nevében a felvásárlókkal.

Korábban Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is úgy nyilatkozott, a tüntetést inkább a felvásárló multinacionális cégek ellen kell szervezni, hiszen „azok nyomják le mesterségesen a tej árát, hogy maximalizálják a nyereségüket”.

(szekelyhon.ro; kronika.ro)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezt kell tudni az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

2024. május 7. 11:10

Az egységes kérelem benyújtásakor a kérelmező köteles megjelölni minden táblát és bejelentett területi elemet, amelyen öntözési tevékenységet kíván folytatni.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Megbukott egy pulykapárizsi, túl magas volt a kalciumtartalma

2024. május 3. 16:10

Az alapélelmiszerekre fókuszáló első célellenőrzés során 5 élelmiszercsoport 3-3 termékét vizsgálták a szakemberek.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.

Több száz traktorral tiltakoznak a gazdák - Országos gazdatüntetés Szlovákiában

2018. május 5. 08:08

Szombaton széleskörű tüntetést szerveznek a szlovákiai gazdák, traktoros felvonulást tartanak több útvonalon. Az MKP nyilatkozatban állt ki a gazdák követelései mellett.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Februárban a Parlament előtt tüntetnek a kunsági szőlőtermelők

2017. január 11. 08:44

A budapesti Kossuth térre vonulnak februárban a kunsági borvidék szőlőtermelői, akik elégedetlenek az alacsony felvásárlási árakkal.

Traktoros tüntetés volt Kiskunmajsán - Célt értek a gazdálkodók (+KÉPEK)

2016. december 17. 12:49

A gazdálkodók traktoros demonstrációt szerveztek a mezőőri szolgálat felállítása érdekében bevezetett járulék miatt.