Nagyvilág

Traktoros tüntetés volt Kiskunmajsán – Célt értek a gazdálkodók (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A gazdálkodók traktoros demonstrációt szerveztek a mezőőri szolgálat felállítása érdekében bevezetett járulék miatt.

Az év végét sem éri meg a szeptemberben elindított mezőőri szolgálat Kiskunmajsán, miután a gazdák csütörtökön traktoros demonstrációt szerveztek az ezzel kapcsolatos járulék miatt – adta hírül a majsa.info helyi hírportál.

A gazdálkodóknak hektáronként 800 forintot kellett volna fizetniük, ám Kócsó Attila főszervező szerint ez csak akkor lenne jogos, ha minőségi szolgáltatást kapnának a gazdálkodók. Ez azonban két mezőőrrel a termelők szerint nem elképzelhető.

A majsa.info tudósítása szerint a csütörtök délutáni testületi ülésen megjelent gazdálkodók azt hangoztatták, hogy a vadászok és az erdészek segítségével meg tudják magukat védeni a tolvajoktól, nincs szükségük a mezőőrségre.

Ábrahám-Fúrús András polgármester – képviselőtársaival – hiába hivatkozott arra, hogy a jó szándék vezérelte a városvezetést, és az előzetes egyeztetések alapján volt rá igény, ez nem hatotta meg a tiltakozókat, akik az azonnali megszüntetést követelték. Ez az aktuális ülésen jogilag nem volt lehetséges, ezért – Faludi Tamás indítványa alapján – végül arról szavaztak a városatyák, hogy kedden rendkívüli ülésen döntenek a visszavonásról.

A témáról részletesebben a MajsaInfo következő számában is lehet majd olvasni.
További képek a majsa.info oldalon >>>

(majsa.info nyomán Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

Kombájnok a Dunán: új „útvonalak” a mezőgépek európai szállításában

2020. október 4. 06:36

A közúti szállítással járó problémák miatt a CNH Industrial Transport Logistics csapata új lehetőségeket keresett és talált a Dunán történő szállításban.

Klasszikus John Deere 6R 215 traktor – de miért piros?

2023. november 11. 13:10

Az élénkpiros traktor nem valamilyen feltűnősködés eredménye, hanem a tűzoltóknak készült. Egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a gép kezelője az ülést akár 6 másodperc alatt átfordítva az addigi menetiránnyal szemben is probléma nélkül vezesse a járművet. Ezenkívül sok hasznos kiegészítővel is felszerelték.

Elképesztő gépeket láthattunk a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen

2018. augusztus 14. 08:00

E hétvégén Hajdúböszörmény adott otthont a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozat utolsó állomásának.

Strapabíró mindenesek, túlelektronizáltság nélkül: Kubota M6001 Utility traktorok

2026. június 30. 16:10

A japán Kubota vállalat M6001 Utility traktorsorozatának tagjai valódi igáslovai lehetnek egy gazdaságnak. Hatékonyak, kényelmesek, igazi mindenesek, amelyek egyedülálló kormányozhatóságukkal és emelési képességükkel bármilyen feladattal megbirkóznak.