Agrárközélet

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Bács-Kiskun megyében

MTI

Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét. A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta, a nyers tej eladása helyett a magas hozzáadott értékű termékeknek az előállítása, mint a sajt, tejföl vagy joghurt jelenti a garanciát az itteni gazdálkodóknak is, hogy jövedelmező módon és eredményesen tudják a következő években is a gazdaságukat fenntartani

Hozzátette: a Petőfiszálláson megvalósuló együttműködés, amely összefogja a környékbeli gazdálkodókat, esélyt ad arra, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a tejágazat, a tejpiac hullámzásainak, ne kelljen az időnként igen szélsőséges ármozgásokat elszenvedniük.

Az államtitkár kiemelte, a következő időszak – amely a piaci verseny szempontjából nem lesz könnyebb, mint eddig – együttműködésekkel tehető csak sikeressé. Ezért indítottak a termelői összefogások finanszírozására a Vidékfejlesztési Program keretében egy 26 milliárd értékű támogatási lehetőséget, amelyet 2020-ban újra nyitnak majd.

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a petőfiszállási gazdák példáját mások is követik majd, hiszen a tagok által megtermelt és a szövetkezet által összegyűjtött tej saját feldolgozásával nő a jövedelmezőség, és csökken a tagok tejpiaci kiszolgáltatottsága.

Szász János, Petőfiszállás polgármestere elmondta: a tejágazat nincs könnyű helyzetben, de az egészséges magyar tejtermékeket minél több emberhez juttatja el, így kell, hogy jövője legyen.

Ván Jenő, a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet elnöke elmondta: a szövetkezet a tanyás térségekben külön-külön, egymástól szétszórtan termelő gazdák összefogására még 2001-ben jött létre. A jelenleg mintegy 150 tejtermelő családot tömörítő szövetkezet eddig a kiváló minőségű alapanyagot értékesítette, mostantól azonban olyan termékcsalád gyártásához használja fel, amely kivételes lesz a hazai piacon. A Szentkúti termékcsalád előállításának valamennyi fázisa ugyanis – a nyersanyag előállításától a késztermék kiszállításáig – a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezethez kötődik – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Lejár a tejágazat állatjóléti támogatásainak benyújtási határideje

2021. február 17. 10:13

A tejtermelő gazdaságok számára biztosított, a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítására irányuló kérelmek benyújtására biztosított határidő 2021. február 22-én lejár.

Nem került forgalomba hazánkban szennyezett német tej

2019. október 14. 08:17

Az 1,5 százalékos zsírtartalmú tejet számos kereskedelmi lánc forgalmazta, köztük az Aldi Süd, amely Milfina márkanévvel, és a Lidl, amely Milbona márkanévvel árusította.

Televíziós kampány indul a magyar tej fogyasztásának ösztönzésére

2019. szeptember 23. 13:38

A tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Dél-Írország az EU legnagyobb tehéntejtermelő régiója

2020. október 28. 06:46

Az EU 27 államában 18 olyan régió volt, ahol a tehéntej termelése elérte vagy meghaladta a 2 millió tonnát 2018-ban.