Agrárközélet

Több százmilliárd forint jut mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekre

MTI

Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.

Nagy István közölte, hogy 45 milliárd forintos keretösszeggel az első kiírások már áprilisban megjelennek. Először a kisebb állattartók fejlesztéseinek felhívása, majd a kertészek gyümölcs- és gyógynövényültetvény-telepítését segítő pályázat jelenik meg. A továbbiakat júniusig teszik közzé.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az agráriumban ma már megkerülhetetlen az automatizálás, a robotizálás, a precíziós gazdálkodás, így ezekhez is támogatást ígért. Kiemelt célnak nevezte az élelmiszeripar modernizációját, amelyre két felhívásban 250 milliárd forintot szánnak. Júniusban pályázhatnak majd azok a vállalkozások, amelyek kisebb élelmiszerfeldolgozói fejlesztéseket terveznek a helyi gazdaság erősítésére. A nagy élelmiszeripari projektek pályázatát ezt követően írják ki, még az első fél évben.

Nagy István arra biztatta a termelőket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel, mert csak fejlesztésekkel, beruházásokkal lehet hosszú távon is sikeres a magyar agrárium és a magyar élelmiszeripar. A költségvetésből biztosított többletforrással a következő két évben 1500 milliárd forint pluszforrás áll rendelkezésre, ami elég lesz arra, hogy a kisgazdaságok és a nagyobb vállalkozások is pályázati pénzekhez jussanak – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Így csinálja a másodvetést, hogy ne bukjon támogatást!

2018. július 27. 05:49

Megtörtént a gabonák és repce aratása, sokan kerestek meg a héten az ’ökológiai jelentőségű másodvetés’ kapcsán kérdéseikkel. Így ebben a cikkben összegyűjtöttem, minden fontos infót, hogy ne bukjon el egy fillér támogatást sem!

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

360 milliárd forint támogatást kapott az élelmiszeripar 2014-2020 között

2020. február 4. 13:06

A jövő az élelmiszeriparban is a termelékenység és a hatékonyság növelése, amelyhez az Ipar 4.0 és a digitalizáció számos új lehetőséget kínál.

Fiatal gazdák figyelem, újabb határidő közeleg!

2019. május 3. 10:40

Ezúttal a 2012-ben induló nyertes fiataloknak van fontos kötelezettségük!