Agrárközélet

Trágyát öntött az LMP a hivatalhoz Kaposváron (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A trágyát Bábonymegyerből szállították Kaposvárra, a kék Ifát Sallai R. Benedek, a zöldpárt országgyűlési képviselője vezette.

Három köbméter birka- és marhatrágyát borított a megyei kormányhivatal Fodor József téri épülete elé az Lehet Más a Politika, tiltakozva – a Somogyban hétfőn reggel megkezdődött – földárverések ellen. A trágyát Bábonymegyerből szállították Kaposvárra, a kék Ifát Sallai R. Benedek, a zöldpárt országgyűlési képviselője vezette.

A rendőrök megpróbálták megakadályozni az akciót, ám a honatya előbb leborította a rakományt, majd élve mentelmi jogával – bejelentette, az eljárás későbbi szakaszában lemond róla – sajtótájékoztatót is tartott.

– A kormány a földárverésekre a társadalomtól és az országgyűléstől sem kapott felhatalmazást – jelentette ki. – Több mint 300 ezer hektárt kótyavetyélnek el, s ellehetetlenítik a magyar kis- és középvállalkozókat, akik így semmilyen életcélt nem tudnak majd felmutatni gyermekeiknek.

A képviselő ellen a rendőrség elvileg szabálysértési eljárást indít, az LMP-sek a trágyát a hivatal bejáratánál hagyták afféle jelképként, mit tart a kormány az átlagemberekről.

A Városgondnokság megrendelte a trágya eltakarítását a KVG-től, akik hétfőn délután el is vitték a hulladékot. AMegtudtuk: a munkálatok néhány tízezer forintba kerültek, s a szennyezőnek számlázzák ki.

(sonline.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Több száz traktorral tiltakoznak a gazdák - Országos gazdatüntetés Szlovákiában

2018. május 5. 08:08

Szombaton széleskörű tüntetést szerveznek a szlovákiai gazdák, traktoros felvonulást tartanak több útvonalon. Az MKP nyilatkozatban állt ki a gazdák követelései mellett.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Februárban a Parlament előtt tüntetnek a kunsági szőlőtermelők

2017. január 11. 08:44

A budapesti Kossuth térre vonulnak februárban a kunsági borvidék szőlőtermelői, akik elégedetlenek az alacsony felvásárlási árakkal.

Traktoros tüntetés volt Kiskunmajsán - Célt értek a gazdálkodók (+KÉPEK)

2016. december 17. 12:49

A gazdálkodók traktoros demonstrációt szerveztek a mezőőri szolgálat felállítása érdekében bevezetett járulék miatt.