Agrárközélet

Új vezérigazgató a HARDI INTERNATIONAL A/S vállalatnál

HARDI

Sten Kjelstrup 39 év hűséges szolgálat után – amelyből az utolsó 13 évet a cégcsoport vezérigazgatói pozíciójában töltött – úgy döntött, hogy búcsút mond a HARDI INTERNATIONAL A/S vállalatnak.

„Számos fantasztikus évet töltöttem a Hardinál” – mondja Sten Kjelstrup a jól ismert mosollyal az arcán, majd így folytatja: „A HARDI-nál ledolgozott éveim alatt a vállalat sok területen piacvezetővé és valódi világpiaci szereplővé vált. Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ennek az izgalmas folyamatnak.”

Sten Kjelstrup, aki a közeljövőben tölti be 65. életévét, feleségével együtt úgy döntött, hogy elérkezett az idő egy egészségesebb „munka-magánélet egyensúly” megvalósítására.

„Jelenleg a HARDI egy átalakulási folyamat közepén tart, és számos új stratégiai projekt küszöbén áll. Taktikai szempontból tökéletes az időzítés arra, hogy ’átadjam a stafétabotot’ valaki másnak” – véli Sten Kjelstrup.

„A HARDI egy fantasztikus vállalat, erős vezetői gárdával, egyedülálló alkalmazotti morállal és egy szilárd országos és világszerte is ismert márkával. Mindazonáltal nem csak ez volt az oka, hogy a vállalatban gyakorlatilag nem tett kárt a koronavírus okozta válság. Ez azt is jelenti, hogy biztonságosnak érzem a kormánykerék átadását az utódomnak.” – folytatja.

„Természetesen hiányozni fog a mindennapos kapcsolattartás a kollégáimmal és iparági partnereinkkel itthon és külföldön is, de majd megpróbálok a lehetőségekhez mérten kapcsolatban maradni.” – teszi hozzá Sten Kjelstrup.

2021. február 2-ától az 55 éves dán Jens Kristensen a HARDI új vezérigazgatója. Jens Kristensen – kiemelkedő dániai és észak-amerikai vállalatok, így például a GN Resound és a Jupiter Bach felső vezetésében és igazgatótanácsában betöltött pozícióinak köszönhetően – figyelemre méltó szakmai múlttal bír.

„A HARDI International egy izgalmas vállalat, lojális alkalmazotti gárdával. A vállalat jó kiindulási alappal rendelkezik a nyereségesség és a globális piaci pozíció megerősítéséhez szükséges intézkedések végrehajtásához. Nagyon örülök annak, hogy az EXEL tulajdonosai bennem látják a megfelelő személyt a vállalat továbblépéséhez. Már alig várom, hogy a csapat minden tagjával együtt nekiláthassunk a munkának.” – mondja Jens Kristensen.

Yves Belegaud, a HARDI fölött is tulajdonosi jogokat gyakorló francia, családi tulajdonban lévő vállalat, az EXEL Industries vezérigazgatója és a HARDI igazgatótanácsának elnöke így kommentálja a történéseket: „Nemcsak a HARDI, hanem az EXEL csoport nevében is szeretnénk kifejezni hálánkat Stennek mindazért, amit az évek során véghez vitt. Jens személyében a cég egy új, erős vezetővel gazdagodott, aki rendelkezik a képességgel és a megfelelő kapcsolatokkal a HARDI megerősítéséhez egy változó és versengő üzleti környezetben.

A HARDI INTERNATIONAL A/S hozzávetőleg 1000 alkalmazottnak ad munkát több mint 10 helyen, szerte a világban. Ezen alkalmazottak mindegyike napról napra céltudatosan azért dolgozik, hogy jobbá tegye a modern mezőgazdasági termelési folyamatok hatékonyságát, minőségét és fenntarthatóságát. A HARDIINTERNATIONAL A/S a Groupe EXEL Industries SA tagja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Permetezőgép újdonságok Hannoverben

2025. november 22. 04:51

A 2025. évi Agritechnica kiállításon a HARDI is bemutatta újdonságait. Egy teljesen új önjáró permetezőgépet is megtekinthettek a látogatók.

Gépészet Videó

Élő videóink az AGROmashEXPO második napjáról

2018. január 25. 20:10

Január 25-én az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás második napján is több alkalommal jelentkeztünk élőben Facebook oldalunkon.

Precíziós csomagok gyári támogatással a Harditól

2021. június 1. 10:24

Június elsejével kampányt indít a HARDI a gyári támogatású precíziós csomagok bemutatására.

Dorker szántóföldi gépbemutató Tiszagyulaházán

2018. augusztus 22. 10:37

Szántóföldi gyakorlati gépbemutatóra gyűltek össze a termelők és a Dorker Kft. partnerei Tiszagyulaházán július 27-én. Az érdeklődőknek lehetőségük volt munka közben is megfigyelni többek között a Deutz-Fahr 9340 Warriort, valamint a Deutz-Fahr új kompakt négyhengeres modelljét, de találkozhattak még a Faresin, a Pronar és a Hardi legújabb fejlesztéseivel is.