Agrárközélet

Üvegházkomplexum: üvegház, oktatóközpont és gyümölcsfarm egyben

Agrofórum Online

Első ránézésre nehéz megmondani, hogy a belga Gooik településen egy üvegházat, egy oktatóközpontot, vagy éppen egy korábbi gyümölcstermesztő területet látunk-e. Valójában mindhárom kombinációját - olvasható a hortidaily.com-on.

A belga vidék működését bemutatni hivatott üvegházkomplexum, melyben felújított gazdasági épületek találhatók egy üvegházszerű szerkezetbe zárva, mostantól – hála az önkormányzat közbenjárásának – látogathatóvá válik. A már évek óta oktatási központként működő intézmény eddig önkéntesek segítségével működött, de mivel „túlnőtt az önkéntességi kereteken”, az önkormányzat gondozásába vette a koncepciót, és megvásárlásával felvirágoztatta az objektumegyüttest.

,,A dombok tarkította Pajottenland régióban a táj, a természet, az örökség és a kultúra évszázadok óta szorosan összefonódik. Ennek az egyensúlynak a fenntartása volt az egyik fő cél ” – magyarázza Jo Taillieu építész. A klasszikus renováció ötletét elvetve az együttes konzerválásának egészét helyezték előtérbe.

A leromlott állagú melléképületeket lebontották, az udvart és a kemencét beépítették, helyreállították és nedvességszabályozó, fa-gyapjú cementlemezekkel, valamint vályoggal szigetelték le, így a fűtés megvalósítása a fenntarthatóság elveinek megfelelően alakul.

Stefan De Clerq, az üvegházépítő vállalat üzleti menedzsere szerint a legnagyobb kihívást az épület mérete és összetettsége jelentette: speciális, nagy körültekintéssel kivitelezett acélszerkezet-kialakításra volt szükség, amit az alapmodellel nem tudtak biztosítani.

Most, hogy az építkezés befejeződött, mindenki egyetért abban, hogy Gooik értékes, többcélú központot nyert, amely megfelel az ökológiai fenntarthatóság szempontjainak, és amelyből a településen élők is maximálisan profitálhatnak.

Forrás:  https://www.hortidaily.com/article/9316585/sustainably-goals-urges-architect-to-build-greenhouse-around-former-fruit-farm/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Ültetvénytelepítés szakértelemmel kedvező finanszírozás mellett

2021. március 31. 14:57

Magyarországon a támrendszeren alapuló jégvédő rendszerek a legelterjedtebbek, amelyek forgalmazásában és telepítésében a KITE Zrt. több éves múltra tekint vissza. Az elmúlt 10 évben több mint 1300 hektáron végeztünk teljes projektkoordinációt a tervezéstől a megvalósításig.

Jogszabályi változások a gyümölcsültetvény-telepítéssel kapcsolatban

2018. február 4. 11:48

A gyümölcsültetvények engedélyezésének feltételeit, a gyümölcsültetvény kataszter vezetésének követelményeit a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény határozza meg. A törvény 2018. január 1-i hatállyal számos ponton változott.

Hogyan védhetjük meg a szőlőt a kutya kártételétől?

2020. október 31. 04:36

N. Miklósné kérdése: Kutyánk imádja a szőlőt, idén majdnem az összes fürtöt "lecsipegette" a kertben a tőkékről. Milyen kíméletes módszerrel tudnám leszoktatni a szőlőevésről?

Egy hét van még a kárenyhítő juttatás igénylésére

2019. november 26. 15:28

Annak a gazdálkodónak van teendője a kárenyhítési hozzájárulás igénylésével kapcsolatban december 2-ig, aki tagja a kárenyhítési rendszernek, befizette a kárenyhítési hozzájárulást és bejelentett mezőgazdasági káresemény érte az adott évben.