Agrárközélet

Véget ért a tavaszi élelmiszermustra

NÉBIH

Április 22-én véget ért a hazai élelmiszerlánc átfogó, tavaszi szezonális ellenőrzése. A szakemberek egy hónap alatt 3.484 vizsgálatot folytattak le élelmiszer-előállító, élelmiszer-forgalmazó, illetve vendéglátóhelyeken, országszerte. A feltárt szabálytalanságok 126 esetben kisebb súlyúak voltak és csaknem azonos számban (127 esetben) fordultak elő olyan jogsértések, melyek mintegy 8,9 millió forint összegű bírság kiszabását vonták maguk után.

Országszerte március 25-től április 22-ig tartott a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése. A hagyományos tavaszi vizsgálatot Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el, ezt követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei végezték el. A kiterjedt ellenőrzés-sorozat kiemelten a szezonálisan népszerű termékekre, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyekre irányult.

A hatósági szakemberek összesen 3.484 létesítményt vontak ellenőrzés alá, melynek során majdnem azonos számban tártak fel kisebb, illetve nagyobb mulasztásokat, 16 esetben a pedig a tevékenység korlátozására is szükség volt. Súlyos szabálytalanságra 127 esetben derült fény, a velük összefüggésben kiszabott bírság 8.857.952 forint. Kisebb, csak figyelmeztetésre okot adó kihágás 126 esetben fordult elő. A tavalyi év azonos időszakával összevetve a figyelmeztetéssel zárult ellenőrzések aránya nőtt, bírság kiszabására az előző évihez hasonló gyakorisággal került sor.

A felkeresett helyszíneken az előző évhez képest valamivel több higiéniai hiányosság (3,1%) adódott, de nagyobb arányban fordult elő probléma a termékek minőségével és összetételével (3,6%) kapcsolatban. Sajnos romlott a vizsgált élelmiszerek nyomon követhetősége is (3%), amire különösen a piaci, vásári értékesítés kapcsán volt példa. A tavalyihoz hasonlóan alakult a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: a megvizsgált 18.261 tételből 306 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre, az érintett termékek értéke meghaladja a 2,2 millió forintot.

Az élelmiszerlánc egy évtizede tartó, tudatos ellenőrzésének tavaszi fordulója 2019-ben néhány pozitív tapasztalatot is hozott: mérséklődött például a lejárt termékek aránya (0,7%), továbbá 2017 óta harmadára (0,6%-ra) csökkent az olyan pácolt, füstölt húskészítmények (köztük a sonka) előfordulása, melyet ki kellett vonni a forgalomból – emelte ki Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a záró eredmények értékelésekor.

A 2019. évi tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Méhpusztulást tapasztal? Hívja a zöld számot!

2019. június 27. 07:36

Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a NÉBIH-nek.

Nébih és ROKK együttműködés az állatkínzás és az állatviadalok ellen

2021. január 17. 10:37

A Nébih és a ROKK egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja az állatkínzások számának jelentős csökkentését, illetve az illegális kutyaviadalok felszámolását.

Horgászok figyelem! Ma van az utolsó nap!

2019. február 28. 09:06

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy február 28. a fogási naplók leadási határideje. Fontos dátum március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Péntektől nem fogható a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér.

A biomassza-termelők igazolásait ellenőrzi a Nébih

2020. november 22. 09:28

Az uniós és hazai szabályozás alapján a bioüzemanyag-alapanyagok hatósági nyomon követhetősége rendkívül hangsúlyos, ennek megfelelően a Nébih is kiemelten vizsgálja a termesztett biomassza-tételekre kiadott termelői nyilatkozatok megfelelőségét.