Állattenyésztés

22,8 milliárd csirkét tartanak a világon

Agrofórum Online

Szarvasmarhából 1,5 milliárdot, csirkéből 22,8 milliárdot tartanak az emberek szerte a világon. Kacsa és juh 1,2-1,2 milliárd, kecske 1 milliárd, sertés pedig 967 millió van a Földön a lifeofdata Instagram oldalán megjelent infografika adatai szerint.

A szarvasmarhák, csirkék és sertések együttes tömege meghaladja az összes vadon élő emlős, madár és ember együttes tömegét.

A szarvasmarhák Indiában, Dél-Amerikában fordulnak elő legsűrűbben a térkép szerint, de mindegyik kontinensen számottevőnek tekinthető a számuk.

Csirkéből egyértelműen Kínában van a legtöbb, de ez az állat is előfordul minden kontinensen. Indonézia és a Dominikai Köztársaság szerepe még jelentősnek tekinthető a térkép alapján.

Mindemellett alig van olyan ország, ahol ne játszana szerepet az állatállományon belül a csirke.

A kacsák száma Kínában és Bangaldesben számottevő, emellett Európában értelmezhető még komolyabb mennyiségnek a térkép jelölése. Érdekes, hogy Észak- illetve Dél-Amerika, illetve Afrika vagy akár Ausztrália és Óceánia szinte alig szerepel a kacsák térképén.

A juhok tekintetében ismét minden kontinens szerepe jelentős. Új-Zéland, az Egyesült Királyság és észak-nyugat Afrika tekinthető még kiemelkedőnek.

A kecskék Kínában, Indiában és Afrika középső vidékein fordulnak elő sűrűbben. Európában elhanyagolható a mennyiségük a térkép adatai alapján.

A sertéseknél is egyértelmű Kína fölénye, de itt Európa és az Egyesült Államok szerepe is kiemelkedőnek tekinthető.

A manapság ismert háziállatok nagy részét nem sokkal azután háziasították be, hogy az emberek elkezdtek gazdálkodni és állandó településeken élni. Körülbelül 15 000 évvel ezelőtt kezdődött a kutya háziasítása, és folytatódott az úgynevezett haszonállatok állományában. A történelmi kutatások szerint a juhokat az ember 10 000 évvel ezelőtt, a kecskéket 9000 évvel ezelőtt, a sertéseket 8000 évvel ezelőtt, a szarvasmarhákat 8000 évvel ezelőtt, a csirkéket 5000 évvel ezelőtt, a kacsát pedig 4000 évvel ezelőtt kezdte háziasítani az ember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Újabb mélyponton a sertésállomány

2020. augusztus 26. 08:47

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában.

Házias ízek, illatok, hagyományok – ilyen a Nyitott Porták varázsa

2025. szeptember 1. 08:10

Egy nap alatt bejárni Szatmár-Bereget? A Nyitott Porták rendezvényen szarvasmarhától a kötött tésztáig, lekvárfőzéstől a házi süteményekig mindent átéltem.

Szarvasmarha-szépségverseny indult – nevezés január 6-ig!

2023. december 15. 09:10

Szarvasmarha-szépségversenyt hirdetett Magyarország piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, az UBM. A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával.

Már a fejést is robotok végzik Kocson

2018. október 19. 06:03

A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre.