Állattenyésztés

A baromfipiac óriása betörne a húshelyettesítők szegmensébe

Agrofórum Online

Franciaország legnagyobb baromfipiaci csoportja, az LDC célja, hogy 2026-ig több mint háromszorosára növelje növényi alapú termékeinek mennyiségét, és nyitott az ágazatban történő felvásárlásra annak a tervnek a részeként, hogy a következő négy évben 40%-kal növelje bevételeit.

A növényi alapú élelmiszerek piaca az elmúlt években megugrott, és jelentős befektetéseket vonzott a globális agrár-élelmiszeripari csoportoktól, köztük a Nestle-től, a PepsiCo-tól és az Archer Daniels Midland-től, remélve, hogy kihasználják az egészségesebb táplálkozás irányába mutató trendet.

„Az ambíciónk, hogy kísérjük az úgynevezett flexitárius, azaz félig vegetáriánus mozgalmat azzal a céllal, hogy 2026-ra elérjük a 10 000 tonnányi előállított terméket a jelenlegi 3000 tonnáról és a 60 millió eurós értékesítést, mely pusztán organikus növekedés révén nem működik” – mondta Philippe Gelin, az LDC új vezérigazgatója. „Emellett nyitottak leszünk minden olyan lehetőségre, amely a termékek külső növekedése kapcsán felmerülhet” – tette hozzá.

A növényi alapú húshelyettesítő termékcsoport azonban továbbra is kis része marad az LDC-nek, amely elsősorban a friss baromfira és a készételekre koncentrál.

A csoport, amely 2021/22-ben 5,1 milliárd eurós árbevételt ért el, ami éves szinten 14,5%-os növekedést jelent, 2026-ra 7,0 milliárd eurót, valamint a kamat- és adózás előtti eredmény (EBITDA) 40%-os növekedését tűzi ki célul, 560 millió euróra.

Gelin nem volt hajlandó útmutatást adni a 2022/23-as pénzügyi évre, mondván, ebben a szakaszban túl sok az ismeretlen, mind a mennyiségeket, mind az árakat illetően. Az LDC arra számít, hogy a csoport baromfitermelése 12-15%-kal csökken március-augusztusban Franciaország valaha volt legrosszabb madárinfluenza-válsága miatt – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Gelin szerint továbbra is az ügyfelekre kell hárítania a magasabb költségek nagy részét, amelyekkel a közelmúltban megugrott a gabonaárak, amelyek a baromfitakarmány nagy részét teszik ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Húsvéti bárányhús: hagyomány és exportkincs

2025. április 20. 08:10

Húsvétkor sok kultúrában hagyomány a bárányhús fogyasztása, Magyarországon azonban a szerepe visszafogottabb.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Kártalanítás és vis maior segíti az állattartókat

2025. április 14. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt vis maior helyzetet hirdetett ki Nagy István agrárminiszter.

Segítség a száj- és körömfájás miatt károsult gazdálkodóknak

2025. április 1. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók anyagi támogatást igényelhetnek a Bérgarancia Alapból.

Növekedhet idén az uniós baromfitenyésztés

2020. június 5. 12:02

Az EU baromfitenyésztése ebben az évben várhatóan növekedni fog, bár mérsékelt ütemben. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a növekedés 1,2% -kal magasabb lesz, mint tavaly.

Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását

2023. november 1. 07:40

A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

2022. augusztus 12. 08:16

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét.

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.