Állattenyésztés

A jövő takarmánya a békalencse lesz?

Agrofórum Online

Egy fiatal magyar kutató szerint a takarmánytárolás- és kiosztás újragondolásával, valamint az alternatív tápanyagok takarmányként való felhasználásával jelentősen növelhető lenne az állattenyésztés hatékonysága. A jövőt az állat igényeire szabott, egyedi chipes etetés jelentheti, a takarmány pedig lucerna helyett a tizedannyi területen szaporítható békalencse lehet.

Habár egyre nagyobb teret nyernek a speciális étrendek és az alternatív fehérjét tartalmazó diéták, az állati eredetű fehérjék továbbra is elengedhetetlen szerepet játszanak a fejlett országok élelmezésében. A mezőgazdaság, azon belül is az állattenyésztés egyik legnagyobb kihívása, hogy a rohamosan növekvő
népességgel együtt járó fokozódó élelmiszerigényt a konzervatív, az új irányok felé nem nyitó gazdaságok egy ponton túl nem lesznek képesek kiszolgálni. Győri Rebeka, az Állatorvostudományi Egyetem fiatal hallgatója szerint az állattenyésztés fenntartható fejlődésének és hatékonyságnövelésének kulcsa a tenyésztés és a takarmányozás megreformálásában rejlik.

A kutató szerint a takarmánytárolás- és kiosztás az egyik fő terület, ahol fejlesztésre
lenne szükség. A legkiválóbb precíziós etetőrendszerek is minimum 5%-os pazarlással működnek, miközben a takarmányozás oldaláról az emészthetőség problémája további 8-10%- os veszteséget is okozhat. „A megoldás egyrészt az egyedi chipes etetés lehet, mely során az állat igényeinek és kondíciójának megfelelő fejadagokat kaphat. Másrészt a takarmányok ledarálásával az emészthetőséget is fokozhatjuk, mivel így az enzimek jobban hozzáférnek a tápanyagokhoz az emésztőrendszerben” – mondta el Győri Rebeka, aki szakmai dolgozatával a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik nyertese lett.

Az állattenyésztés hatékonysága alternatív takarmányok használatával is növelhető. Ilyen tápanyag például a békalencse, ami a béltartalom és emészthetőség szempontjából is kedvező és hatékony proteinforrás lehet. Nyersfehérje-tartalma ugyan csak 50%, azonban ennek majdnem egésze olyan valódi fehérje, amelyet a monogasztrikus, azaz együregű gyomrú állatok, mint például a sertés, közvetlenül tudnak értékesíteni. Hatalmas előnyt jelenthet továbbá a fenntarthatóság szempontjából, hogy miközben tápértéke közel azonos a lucernáéval, tizedannyi területen képes elszaporodni.

(Agrofórum Online – K&H Bank Zrt.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ettől kell megóvni a lovakat télen

2026. február 2. 14:10

Télen a füvek gyakran sok fruktánt tartalmaznak. Ha a lovak túl sokat esznek belőle, az súlyos következményekkel járhat.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Az intenzív állattenyésztés közegészségügyi veszélyeket hordozhat

2020. június 13. 06:40

Az intenzív állattenyésztés tökéletes környezetet biztosíthat a kórokozók globális terjedéséhez a kereskedelmi hálózatokon keresztül.

Karám blog - a bemutatkozás

2018. február 12. 12:09

A legnagyobb hazai közösségi oldalon Karám-hírek néven néhányan már találkozhattak az írásaimmal, gondolataimmal, most azonban ezen a felületen induló blogom kapcsán először szeretnék bemutatkozni, Kedves Olvasók.

Business Superbrands díjat nyert az Agrofeed

2020. május 29. 05:38

A Superbrands program célja a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák díjazása és megismertetése a társadalommal. Az Agrofeed Kft., hazánk egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója immár 3. alkalommal nyerte el a megtisztelő elismerést.

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

2020. szeptember 19. 08:39

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.