8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Állattenyésztés

A vágósertés felvásárlási átlagára 2018 óta nem volt ilyen alacsony

Agrofórum Online

A sertések száma 2021. december 1-jén 2,7 millió volt, a 2020. decemberihez képest 4,4 százalékkal mérséklődött. Az állományon belül az anyakocák száma egy év alatt 4,1 százalékkal, 157 ezerre csökkent.

2021-ben a vágósertés felvásárlási ára 386 forint volt, ami 12 százalékkal kisebb a 2020. évinél és 2018 óta nem volt ilyen alacsony. A vágósertés felvásárlási ára lényegében a németországi árakkal együtt mozgott – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör Állatállomány című kiadványából. Az alacsony átvételi ár ugyanakkor magasabb előállítási költségekkel is párosult, elsősorban a takarmányok és az energia jelentős drágulása következtében. Miután az állattartás és a növénytermesztés egyre inkább elválik egymástól, a termelők egyre kevésbé tudják saját forrásból megoldani a takarmányozást. Az állománycsökkenésben az alacsony jövedelmezőség mellett szerepet játszott, hogy a két nagy állománnyal bíró Hajdú-Bihar és Békés megyében 2021 végéig tartott a PRSS- (sertések reprodukciós és légzőszervi szindrómája) mentesítés.

A felvásárolt vágósertések száma (3,9 millió) 2020-hoz képest 3,5 százalékkal nőtt, az átlagos tömegük 117 kilogramm volt.

2021-ben közel ötmillió sertést vágtak le a vágóhidakon és az egyéni gazdaságokban összesen, ami 195 ezerrel (4,1 százalékkal) nőtt 2020-hoz képest. Az állományok felszámolását mutatja, hogy a vágóhidakon levágott anyakocák száma 17 százalékkal több (89 ezer darab) volt, mint egy évvel korábban.

Magyarországról 2021. január és november között 30,1 ezer tonna élősertést exportáltak, ami 8,8 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A legfontosabb célországok közé továbbra is Románia, Hollandia és Ausztria tartozik, az export 86 százaléka ment ebbe a három országba. Az élőállat-import (66,3 ezer tonna) 3,3 százalékkal kevesebb volt a 2020. első tizenegy havinál. Behozatal szempontjából a legfontosabb partnereink Szlovákia, Horvátország és Németország, az import 91 százaléka ebből a három országból érkezett 2021 januárja és novembere között.

A sertéshús kivitele 8,5 százalékkal, 149,4 ezer tonnára nőtt 2021 első tizenegy hónapjában a megelőző év azonos időszakához képest. A legtöbb húst Romániába, Olaszországba és Horvátországba vitték ki az országból, e három országba irányult a kivitel 49 százaléka. A növekvő export mellett az import is 7,4 százalékkal emelkedett, 129,9 ezer tonna volt, így a sertéshús esetében továbbra is nettó exportőrök vagyunk. Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkezett a sertéshús háromnegyede.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Újra gyilkolt az afrikai sertéspestis Borsod megyében

2019. január 15. 07:35

Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását.

Virtuális disznó - valódi tor

2018. február 9. 09:00

Bárki felnevelheti saját malacát Cégénydányádon anélkül, hogy elmozdulna a foteljéből a Legyen Malacod! program keretében.

22,8 milliárd csirkét tartanak a világon

2020. december 28. 05:02

Szarvasmarhából 1,5 milliárdot, csirkéből 22,8 milliárdot tartanak az emberek szerte a világon. Kacsa és juh 1,2-1,2 milliárd, kecske 1 milliárd, sertés pedig 967 millió van a Földön.

Változtattak az afrikai sertéspestis miatt a kockázati besoroláson

2019. december 26. 15:02

A Szakértői Csoport javaslata alapján az országos főállatorvos hazánk minden, alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást.