Állattenyésztés

Az Állatorvostudományi Egyetem 4 éves kutatása nem csak az állattartókat érinti

Állatorvostudományi Egyetem 

Az Állatorvostudományi Egyetem konzorciumvezetésével, a HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézettel és a Széchenyi István Egyetemmel közös munkában megvalósuló „Fertőző állatbetegségek, antimikrobiális rezisztencia, állatorvosi közegészségügy és élelmiszerlánc-biztonság Nemzeti Laboratóriuma” című, RRF-2.3.1-21-2022-00001 azonosítójú projekt zárórendezvényét 2026. február 19-én, 10:00 órától tartották Budapesten, az Egyetem István utcai campusán.

Forrás: Állatorvostudományi Egyetem

A projekt 3,3 milliárd forint támogatásból valósult meg, és olyan kutatás-fejlesztésekre épült, amelyek a fertőző betegségek megelőzését, az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kockázatainak csökkentését, valamint diagnosztikumok, vakcinák és gyógyszerjelöltek fejlesztését szolgálják.

One Health: közös felelősség ember és állat között

Az AMR-ről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint tőlünk távoleső problémáról. Ugyanakkor hatással van mindennapjainkra, akár a saját konyhánkban, az orvosnál, vagy éppen háziállatainkkal törődve, hiszen egyszerre érinti súlyosan humán- és állategészségügyet, valamint az agráriumot. A modern tudomány ezt a One Health, vagyis „Egy Egészség” szemléletnek nevezi, mert ma már tudjuk, hogy ami az egyik ágazatban történik, a másikra is hat.

Az Állatorvostudományi Egyetem Nemzeti Laboratóriuma ezért nem egyetlen területet vizsgált, hanem összefüggéseket keresett: hogyan alakulnak ki és terjednek a rezisztens kórokozók, és milyen, a gyakorlatban is használható eszközökkel lehet csökkenteni a kockázatot.

1% növekedés, 65 emberélet – súlyos becslések

A projekt egyik legerősebb üzenete, hogy a rezisztencia nem elméleti probléma, a növekedése Magyarországon is mérhető társadalmi teherrel járhat. A becslés alapján az AMR 1%-os növekedése 65 emberéletet és 1800 „elvesztett” életévet jelenthet. A kutatásokban ezért nem „egy-egy baktérium” volt a célpont, hanem nagy adathalmazokból levonható, gyakorlatot formáló következtetések.

A projektben több mint 3000 baktériumot izoláltak és vizsgáltak. Közel 70.000 rezisztencia-eredményt állítottak elő, sok multirezisztens kórokozóval, illetve több száz olyan izolátummal, amely emberekre nézve is kockázatos rezisztenciagéneket hordozhat.

Közétkeztetési edényekből is izoláltak E. coli-t

Ezt a láncot akkor értjük meg igazán, amikor hétköznapi tárgyakon keresztül vizsgáljuk. A projekt során ezért többek közt közétkeztetésben használatos ételszállító edényekből is vettek mintákat. Több száz E. coli baktériumot izoláltak, amelyek között több multirezisztens kórokozó is előfordult.

Új laborinfrastruktúra és diagnosztikai eszközök

A kutatási eredményekhez a projekt keretében megfelelő infrastruktúra is kiépült. A több mint 50 eszközt az Egyetem több egysége is használja. Például kísérleti állatház (baromfi és nyúl), molekuláris genetikai és szekvenáló laboratóriumi kapacitás, továbbá több nagyértékű diagnosztikai eszköz, köztük egy MALDI-TOF rendszer, amely gyors és pontos baktérium-azonosítást tesz lehetővé.

Nemzetközi együttműködések és piaci hasznosulás

A projekt nem csak kutatási számokban mérhető. A szakemberek 25 hazai és 13 nemzetközi együttműködést alakítottak ki, 40 nemzetközi pályázatot adtak be, amelyek közül 15 nyert. Több piaci együttműködés is elindult, köztük egy Mycoplasma baktérium elleni vakcina-fejlesztés szellemi tulajdonát egy nemzetközi gyógyszercég vásárolta meg. A projekt során öt iparjogvédelmi bejelentés született.

A laboreredménytől a megelőzésig

A sajtónyilvános zárórendezvényen az érdeklődők ízelítőt kapnak abból, hogyan lesz a laboreredményből kockázatcsökkentés és megelőzés. Szó volt a komplex AMR kockázatkezelést támogató adatelemzésről, újonnan leírt sertésvírusokról, fág-alapú megközelítésekről, vakcina-jelöltekről, és a probiotikus hatású fermentált takarmányok lehetőségeiről is.

A projekt európai uniós támogatással, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében, vissza nem térítendő finanszírozásból valósult meg.

Képek: Állatorvostudományi Egyetem.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Magyar megfigyelés segítheti, mitől terjeszkedik villámgyorsan az aranysakál Európában

2023. november 16. 08:10

Párja pusztulása után egy nappal új nőstény szegődött egy hím aranysakál mellé Somogy megyében – derítették ki magyar kutatók az állatokra rögzített GPS-nyakörvek adatainak elemzésével. A világon egyedülálló megfigyelés egy korábbi sejtést igazol, és annak megértéséhez vihet közelebb, hogy a sakál miért képes Európa-szerte ennyire sikeres és rohamos terjeszkedésre.

Rovarlárvákkal hasznosítanák újra a gombatermesztés melléktermékeit

2022. június 9. 11:23

A Bio-Fungi Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) konzorciuma közös kutatás-fejlesztési projektet indít.

Űrexpedíciók – hála a növényeknek

2022. május 26. 19:36

Bár a Hold talán nem tűnik termékeny terepnek, mégis alkalmasnak bizonyult növénytermesztésre.

A MATE és a UBM Feed Zrt. közösen fejleszti tovább a takarmánygyártást

2023. február 26. 07:41

A versenyképes állattartás elengedhetetlen feltétele a minőségi takarmány.