8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Állattenyésztés

Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható idén

MTI

Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható az idén - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, hogy nemcsak Magyarországon, de a környező országokban sem termett akácméz, ennek nyomán két hét alatt az akácméz világpiaci felvásárlási ára 50 százalékkal emelkedett.

Magyarország akácállományának csaknem 80 százaléka elfagyott – mondta, megjegyezve, hogy a növény első rügye adja a nektárt, így a korai fagyok kifejezetten rosszat tettek a méztermésnek. Magyarországon van az európai akácerdők kétharmada, az elfagyott részek mellett még maradt százezer hektár akácerdő, azonban a májusi esőzések ezeken a területeken is nehezítették a méztermelők dolgát – tette hozzá.

Bross Péter kitért arra is, hogy az enyhe télnek köszönhetően ugyan a méhállomány kevés egyedet vesztett, azonban a tavaszi aszály miatt a repce is átlagon aluli méztermést adott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Megemelték a támogatást, növekszik az erdőtelepítési kedv!

2020. február 6. 04:36

Mocz Andrást, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének Elnökét az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.

Ezek a fák gyorsan nőnek és hamar árnyékot is adnak

2024. július 31. 05:40

Nézzünk egy listát, melyek a legkeresettebb gyorsan növő fafajok!

Így ültessük a fát, okosan!

2022. augusztus 30. 09:06

A faültetés egy felelősségteljes dolog, nem ad hoc jelleggel történő folyamatnak kellene lennie.

Többfelé ritkásak a repceállományok, az akácnak is rosszul jött a hűvös idő

2024. április 26. 16:10

A kalászosok intenzíven növekednek, egyre többfelé a kalászhányás fázisában járnak, az őszi káposztarepce pedig virágzik.