Állattenyésztés
Állattenyésztés

Az Európai Uniós források emelkedése várható a halászati ágazatban

Az Európai Uniós források emelkedése várható a halászati ágazatban

Szuperfarm

Jelenleg Magyarországon mintegy 16 milliárd forint jut az ágazatra, a tervek szerint a következő ciklusban 18 milliárd forint közelébe emelkedhet a források mértéke.

Mintegy tíz százalékkal, közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források – jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus tájékoztatása szerint az Európai Parlament a közelmúltban döntött a következő uniós ciklus halászati operatív programjának előzetes terveiről, melyek további, már az EP-választások utáni tárgyalások során válnak véglegessé. Jelenleg Magyarországon mintegy 16 milliárd forint jut az ágazatra, a tervek szerint a következő ciklusban 18 milliárd forint közelébe emelkedhet a források mértéke.

Erdős Norbert hangsúlyozta: az Európai Bizottság ajánlása szerint a halászati ágazatot 4,5 százalékos elvonás érte volna, azonban a módosító indítványok hatására közel tízszázalékos forrásemelkedés valósulhat meg, és az országba érkező halászati források 87 százalékáról a magyar irányító hatóság dönthet, csak 13 százalék marad Brüsszel hatáskörében.

Sikernek nevezte, hogy a bizottság eredeti terveivel ellentétben megmaradtak a vissza nem térítendő támogatások, valamint azt, hogy az általa és portugál képviselőtársa által jegyzett módosító javaslat értelmében bekerült a javaslatba a fiatal halászok támogatásának lehetősége, ami az elöregedő ágazat fiatalítását segíti.

Erdős Norbert közölte: a következő ciklusban a termelő beruházások mellett akva-élelmiszeripari, állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági beruházásokra is tervezik kibővíteni a támogatásokat. Emellett édesvizekre is kiterjesztenék a Horizont kutatás-fejlesztési, illetve a környezetvédelmi és halászati adatgyűjtési forrásokat.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke elmondta: a mostani támogatási ciklusban mintegy 51 millió euró szolgálja a magyar halgazdálkodási operatív programot, melyből közel 39 milliót az Európai Unió, a fennmaradó összeget pedig a magyar kormány biztosítja. A jövőben megnövekedő források halastavak gátrendszerének felújítását, új tavak építését és új technológiák kiépítését is lehetővé tehetik – tette hozzá.

A Mahal elnöke szerint jelenleg mintegy 26 ezer hektáron termelnek halat Magyarországon, és 19 intenzív üzemben folyik iparszerű halelőállítás. Étkezési halból közel 18 ezer tonnát termelnek, melyből 12 ezer tonna ponty, ezt követi az afrikai harcsa 3 ezer tonnával, a harmadik pedig a busa.

Pontytermelésben az Európai Unióban Lengyelország és Csehország után Magyarország a harmadik, afrikai harcsában és más ragadozó halakban – harcsa, süllő és csuka – pedig vezető helyen áll a magyar haltermelés. A tógazdasági termelés emellett környezetvédelmi és természetvédelmi értékek fenntartásához is hozzájárul, de a vízgazdálkodásban és mintegy 500 ezer horgász kiszolgálásában is szerepet vállalnak – tette hozzá.

Németh István hangsúlyozta: Magyarországon alacsony, mintegy 6,5 kilogramm az egy főre jutó éves halfogyasztás, ezért közel 30 millió euró értékben termel exportra az ágazat, elsősorban Románia, Lengyelország, Ausztria és Németország irányába. A Mahal célja a hazai halfogyasztás népszerűsítése is – mondta.

Nagyobb tőke kellene az alternatív tojótyúktartásra történő átálláshoz

2019. május 23. 04:47

Semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását.

A sertéspestis idáig csak rövidtávú bizonytalanságot okozott az ágazatnak

2019. május 7. 08:33

Az ASP rövidtávon bizonytalanságokat okozott az ágazatnak, de összességében nem billentette meg, és a hazai sertésállomány mennyisége sem változott számottevően.

Változnak a baromfihús- és tojáságazati irányadó árak

2019. május 4. 07:01

Megváltoznak a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak.

Jól teljesített a baromfiágazat 2018-ban

2019. május 4. 06:54

A baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát.

Jó hírekkel köszönt be az ősz! Milyen pályázatok nyílnak meg?

2018. október 10. 12:07

Fejleszteni akkor kell, amikor van rá támogatási lehetőség, mert lehet hogy amikor fejleszteni szeretne, akkor a megfelelő forrás nem fog a rendelkezésére állni!

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

Módosult a fiatal gazda pályázat

2018. július 18. 09:24

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás és dokumentációja.

Változott a fiatal gazda pályázat felhívása

2018. február 25. 15:37

Február 22-én jelent meg a „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás legfrissebb módosítása.