Állattenyésztés

Az idei román méztermés elmarad az éves átlagtól

MTI

Az idei romániai méztermés jóval elmarad a korábbi évek átlagától, nem fogja meghaladni a 12-13 ezer tonnát - idézte Ioan Fetea, a romániai méhtenyésztők egyesületének elnökének szavait a hétfői román média.

A szakember elmondta, hogy 2015 számított a legjobb évnek, amikor Romániában a termés elérte a 32 ezer tonnát. Az idei várható 12-13 ezer tonna nem haladja meg a többéves átlag 45 százalékát.

Becslése szerint a méhészek kiadásai 40 százalékkal nőnek, ami tükröződni fog a méz árában. Arra panaszkodott, hogy az idén Románia kevés mézet exportál, a belföldi piacon pedig nem növelhetik az árat, mert van még készleten az előző évek terméseiből, ráadásul az egyesület elnöke szerint Ukrajnából és Dél-Amerikából ellenőrizetlenül érkezik a hamisított méz. Ioan Fetea elmondta, hogy a bukaresti kormánynak méhcsaládonként 20 eurónak megfelelő összegű de minimis támogatást kellene adnia a tenyésztőknek, hogy fedezzék veszteségeiket.

Románia átlagban 22 ezer tonna mézet állít elő évente, amivel a negyedik legnagyobb termelő Európában. A statisztikák szerint 40 ezer nyilvántartott méhész van, akik 1,47 millió méhcsaládot tartanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Húsvéti bárányhús: hagyomány és exportkincs

2025. április 20. 08:10

Húsvétkor sok kultúrában hagyomány a bárányhús fogyasztása, Magyarországon azonban a szerepe visszafogottabb.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Kártalanítás és vis maior segíti az állattartókat

2025. április 14. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt vis maior helyzetet hirdetett ki Nagy István agrárminiszter.

Segítség a száj- és körömfájás miatt károsult gazdálkodóknak

2025. április 1. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók anyagi támogatást igényelhetnek a Bérgarancia Alapból.

Magyar kezdeményezés segít azonosítani a mézek származását

2023. december 15. 15:10

Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézes üvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.

Díjazták az idei év legjobb magyar mézeit

2022. december 11. 09:34

A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.

Mézjelentés: túlélési stratégia az ágazatnak

2018. március 1. 16:25

Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

Hamisított a kristályos méz, vagy eredeti?

2023. november 2. 11:10

A hosszan tárolt méznél gyakran előforduló probléma, hogy kristályosodni kezd. Ez csupán esztétikai gond, vagy más is áll mögötte?