Állattenyésztés

Az olaszok egyelőre nem kérnek a mesterséges húsból

MTI

Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással.

A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.

A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta. A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes.

A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, valamint a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes”.

A Coldiretti hangoztatta, hogy Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.

A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást. A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányintézkedések miatt Horvátországban

2023. november 28. 15:10

Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.

Az ukrán földpiac megnyitása ellen tüntettek Kijevben

2019. december 18. 13:03

A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát.

Ennyit buknak a gazdák az adókedvezmények megvonásával Németországban

2023. december 30. 14:40

Megszüntetnék Németországban a gázolaj adókedvezményét és a traktorok gépjárműadó-mentességét, amivel vállalkozásonként több ezer euró többletköltség hárulna a mezőgazdaságra.