Állattenyésztés

Ázsiát is meghódítja a Vitafort Zrt. (+VIDEÓ)

Agrofórum Online

Újabb belföldi és hazai sikerekről számolhatott be a közelmúltban a VITAFORT Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. A vállalat 2017-ben sem hiányozhatott a hazai állattenyésztés egyik legrangosabb rendezvényről, a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról, amely ezúttal sokkal pozitívabb hangulatban zajlott, mint az elmúlt évek találkozói.

„A tej, a sertés és a baromfi árakban van elmozdulás az elmúlt hónapok tekintetében, és reméljük, hogy ez így is marad. Számunkra a belföldi piac kiemelten fontos, hiszen a Vitafort 2016-ban tovább tudta növelni a piaci részesedét. Tavaly már mintegy 1 millió tonna táphoz állítottunk elő premixeket, koncentrátumokat. A hazai piac mellett azonban Európában is jók a pozícióink, sőt, Ázsiában például nagyon komoly élelmiszer-biztonsági programjaink vannak. Ugyancsak büszkék vagyunk arra, hogy Szaúd-Arábiában is nagyon komoly piacokat tudtunk meghódítani” – mondta el az Agrofórum kérdésére Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

A korábbi évek Vitafort videói Hódmezővásárhelyről:

2016:

2015:

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Kolosztrumtárolás felsőfokon

2018. június 19. 07:59

ColoQuick kolosztrumkezelő feladata, hogy a borjak születésekor rendkívül fontos föcstej tárolása hatékonyan, biztonságosan megtörténhessen, és azt szinte bármikor fel lehessen használni.

Megnyitotta kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2022. május 5. 14:00

Megnyitotta kapuit a hazai állattenyésztő szakma egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Bemutatkozik a 10 méteres Caterpillar teleszkópos rakodó (+VIDEÓ)

2018. június 14. 11:16

A 10 méteres Caterpillar 3510D teleszkópos rakodó a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.

Gépészet Videó

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

2022. május 2. 14:36

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.