Állattenyésztés

Borjúnevelés csoportokban: miben jobb, mint az egyedi tartás?

Agrofórum Online

Egy 2019-es felmérés szerint az amerikai gazdaságok 52 százaléka már a borjak életének első hetében párokat vagy csoportokat alakított ki. 22 százalékuk már a második héten, a többiek pedig még később.

A borjak párosával vagy csoportokban történő nevelését azért kezdték el, mert a költségek csökkenését várták tőle. Ilyen például, hogy kevesebb boxra van szükség az istállókban. Más gazdaságokban az egyedi tartást választják, és megvárják, amíg a borjak megfelelően táplálkoznak, elegendő tejet fogyasztanak, mielőtt csoportokba teszik őket. Megint mások szerint pedig fontos, hogy a borjak túljussanak a klasszikus hasmenéses időszakon, és csak ezután után csoportosítják vagy rendezik párokba a fiatal állatokat.

Érvek a korai csoportosítás mellett

Számos érv szól amellett, hogy a borjakat életük első két hetében csoportokba rendezzék. Legalább kilenc tanulmány eredményei tanúskodnak emellett: ezek szerint javul a szilárd takarmány felvétele, gyorsul a növekedés üteme vagy akár mindkettő egyszerre, ha a az életük tizedik napjáig a borjakat átlagosan két-hat állatból álló csoportokban tartják. További három tanulmány hasonló eredményre jutott a négyhetes és idősebb borjak csoportos tartása esetén az egyéni tartáshoz képest.

Számos más vizsgálat megállapította, hogy az egyhetes korban csoportban tartott borjak szilárd takarmányfelvétele, átlagos napi gyarapodása, kognitív fejlődése és tanulási képességei jobbak voltak, mint az egyedileg tartott borjaké. Az együtt tartás hathetes korban már nem jelentett ehhez hasonló előnyöket, ami azt bizonyítja, hogy a borjakat minél fiatalabb korban kell csoportokba rendezni.

Az egyforma méret is lehet szempont

Az Egyesült Államokban vannak olyan gazdaságok is amelyek gyakorlatában a borjakat nem az életkor, hanem a testméretük vagy a táplálkozási szokásaik szerint csoportosítják, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak neki. Ebben az esetben a szakértők azt javasolják, hogy a párok között vagy csoportokon belül az egyedek közötti súlykülönbség ne legyen nagyobb 10 kg-nál. Ennek az eljárásnak a hasznosságáról azonban még nincs tudományosan vizsgált bizonyíték.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Melyik színt válasszam? - 22 féle színből választhatnak a szarvasmarha tartók az ENAR-ban

2019. december 18. 15:17

2019. december 18-tól a borjúbejelentések és módosítások során a korábbi 10 helyett már 22 színből választhatnak a bejelentők. Emellett lehetővé vált az egyedek tömeges, elektronikus adatbejelentése is közvetlenül a „webENAR” felületén.

A jelen borjúja holnap már tejet ad, és most dől el, hogy mennyit

2024. szeptember 8. 16:10

Az állatorvosok szerint a jövő teheneit már az első pillanattól a tejadásra kell nevelni. Ennek alapja pedig a makkegészséges újszülött borjú.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Vigyázzunk rájuk!

2018. március 1. 15:35

Nagyon szeszélyes arcát mutatja február utolsó hete számunkra, hűen a nevéhez és történetéhez, a Viharsarok mindig tartogat meglepetéseket.