Állattenyésztés

Csak néhány juh- és kecskefajtára kellene szakosodni

Magyar Állattenyésztők Szövetsége

A juh- és kecskeágazat jelenlegi állapotáról adott közre helyzetjelentést a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Régen volt arra példa, hogy karácsony után ne csökkenjenek a bárányárak, sőt idén még ehhez képest is emelkedtek a húsvéti időszakban. A magyar juhágazat elsőszámú terméke az élő pecsenyebárány, amelynek több mint 80 százaléka Olaszországba kerül. Az olasz piac kulcsfontosságú a magyar juhágazat jövedelmezőségében. A magyar juhágazat élőbárányban és friss bárányhúsban hosszabb távon is versenyképes maradhat, amennyiben sikerül a jelenleginél homogénebb árualapot kialakítani, a szaporasági mutatókat javítani és a szükséges technológiai fejlesztéseket megvalósítani.

Jelenleg 29 juh-, és 6 kecskefajtát tenyésztenek Magyarországon. Ekkora fajtaválasztékkal, ráadásul sokszor átgondolatlan keresztezésekkel, minőségi és versenyképes árualapot nem lehet előállítani. Ehelyett néhány fajtára kellene szakosodni és ezekkel tudatos árutermelő keresztezéseket végezni.

A juhlétszám és a juhászatok száma 2011 és 2017 között érzékelhetően emelkedett. A juhtartók száma 6500-ról, 8950-re nőtt. Ez nem a tartási kedv fokozódásának, hanem a közel háromszorosára emelt anyajuh-támogatásnak (jelenleg a legfontosabb ezek között a 7500 Ft/egyed összegű uniós jogcím), és a „Földet a gazdáknak” programnak köszönhető. Az államtól bérelt vagy megvásárolt földterületek után ugyanis hektáronként legalább 0,5 állategység jószágot kellett beállítani (ez 7 db éven felüli juhot jelent minden 2 hektárra).

A 8950 juhtartó közül 2100-an tagjai a Magyar Juh-, és Kecsketenyésztő Szövetségnek (MJKSZ). Ők összesen több mint 600 ezer juhot tartanak, ami a hazai állomány 60 százaléka. A törzskönyvezett juhok száma az elmúlt négy évben örvendetesen nőtt, jelenleg mintegy 50 ezer a számuk, ami a nőivarú juhlétszám mintegy 5 százalékát teszi ki. Ennél több (55 ezer) törzskönyvezett juh utoljára 30 éve volt az országban! A törzskönyvezett állománnyal rendelkező juhászatok száma 2010 óta a duplájára nőtt, jelenleg 470 ilyen tenyészetet tart nyilván az MJKSZ.

Tavaly indult először a tenyészkos és -bak beállítás támogatása. A lényege, hogy a kisösszegű (de minimis), egyszerűen igénybe vehető támogatásra jogosult az, aki tenyészkost vagy tenyészbakot (apaállatot) vásárol központi kos- vagy baknevelő telepről, illetve származási okmányon szereplő tenyésztőtől, vagy saját állományból tenyésztésbe állít. A támogatás mértéke a tenyészállat vételárának 75 százaléka. Növendék kos esetén ez az összeg legfeljebb 45 000, „A” törzskönyves kosnál 120 000, a „K” besorolású apaállatnál pedig maximum 90 000 forint lehet.

A minőségi juhállomány és árualap kialakításának fontos lépése lenne, ha sikerülne 2019-től bevezetni – a fenti mintára – a tenyészjerke és -gödölye beállítás támogatását. A jogcím bevezetését az MJKSZ és a Juh Terméktanács a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen kezdeményezték és tettek javaslatot az FM-nek. Döntés a következő hónapokban várható.

Az állattartótelep-korszerűsítést (ÁTK) célzó támogatás juhágazati keretét a kormány 2017-ben 4 milliárd forintról 5,4 milliárdra emelte, aminek köszönhetően a pályázók döntő része nyert. A közeljövőben mintegy 360 juhtartó-telepen kerülhet sor támogatott beruházásokra. Ebben az ágazatban a fejlesztések zöme 100, de inkább 50 millió forint alatti beruházást jelent, ezért is fontos, hogy a jövőbeli pályázatoknál az összeghatárt ehhez az igényhez igazítsák, lehetőséget adva minél több juhásznak az előrelépésre.

2014-ben készült el az az ún. kiskérődző stratégia, amely a juh- és kecskeágazat közép- és hosszútávú fejlesztési céljait rögzítette. Az anyagot – amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara keretei között működő juhágazati munkacsoport készített el –, az agrárkormányzat is beépítette saját, hosszútávú koncepciójába. A stratégiában felsorolt legsürgetőbb célok között szerepel a tenyészállat beállítás támogatáson kívül, a juh- és kecskehúsfogyasztás-ösztönzés közösségi marketingjének erősítése, a juh- és kecskehús áfájának 5 százalékra csökkentése és a szakoktatás talpra állítása (juhászok képzése és továbbképzése). Ezekkel kapcsolatban még az idei évben kormányzati döntésre lenne szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jászberényből indulhat a méhészet globális reformja

2024. december 21. 14:10

A kaptárkeret-automata 8 másodperc alatt tűz össze és fúr ki egy kaptárkeretet. A tevékenységet eddig kizárólag kézzel végezték a szakemberek.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Milliárdos beruházás: egyre több zöldséggel tudják ellátni a magyar piacot

2022. május 30. 10:36

Elérte legmagasabb pontját a DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központja.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

2021. július 28. 08:36

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.

Mit termesszünk, ha a szokásos kultúrák már nem elég jövedelmezőek?

2019. április 10. 10:37

A megváltozott időjárási körülmények és az értékesítési nehézségek egyre több gondot okoznak a Gazdálkodóknak, sokszor egy-egy kultúra a jövedelmezőség alsó határát súrolja, vagy esetleg el sem éri.

Nem feltétlenül érdemes munkagépet vásárolni, ha bérelni is lehet

2023. augusztus 17. 17:10

Nem mindenkinek érdemes munkagépet vásárolnia a gazdálkodáshoz, hiszen ma már egyre több magyarországi gyártó, forgalmazó kínálatában szerepel gépbérlési lehetőség.