Ismét használhatják az állatorvosok és meghatalmazottjaik az új funkciókkal bővített antibiotikum felhasználást bejelentő rendszert – hívja fel a figyelmet a Nébih.
Számos új, az adatminőség javítását és a kitöltés könnyítését szolgáló funkcióval gazdagodott a Nébih antibiotikum felhasználást bejelentő rendszere, amit mától ismét használhatnak az állattartó telepek állatorvosai és meghatalmazottjaik.
Többek között ezentúl a rendszer figyelmeztető üzenetet ad, ha hibás tenyészkóddal próbálnak adatot rögzíteni, lehetővé vált a korábbi jelentések másolása, a meghatalmazottak pedig legördülő listából választhatják ki, hogy aktuálisan mely tenyészet adatait szeretnének felvinni
– áll a Nébih közleményében. A hivatal kitér arra is, hogy bár az EU-felé csak az antibiotikum felhasználásról kell adatot szolgáltatni, azonban a felhasználók kérésére lehetővé vált a „nullás bevallás” rögzítése is. A telepek esetében a januárra vonatkozó jelentéseket – 15-e helyett – egész február végéig rögzíthetik az érintettek.
Az antibiotikum-hatóanyagú állatgyógyászati készítmények forgalmazásáról minden év márciusig nyújtanak be éves összegzést a nagykereskedők. Esetükben a rendszer egyelőre zárt, a fejlesztés második ütemének élesítését követően tölthetik majd fel jelentésüket, melyről külön tájékoztatást kapnak – tájékoztat a Nébih.