25℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Állattenyésztés

Emelkedtek a tojásárak

Világgazdaság

A húsvét utáni és a nyári alacsony árakhoz képest emelkedtek a tojásárak, és a nagyobb termelők költségeit már fedezik – állítja Pákozd Gergely, a Tojásszövetség volt alelnöke, írja a Világgazdaság.

Körülbelül 10-15 éve rövidülnek a szezonok, jó néhány éve még karácsonyra, húsvétra is korábban kezdtek bevásárolni az emberek. Ám tojásforgalmazás szempontjából a karácsony ettől függetlenül is erős szezon, már vetekszik a húsvéttal – mondta a Világgazdaságnak Pákozd Gergely tojástermelő, a Tojásszövetség korábbi alelnöke. A tojásnál mint rövid szavatossági idejű terméknél gond, hogy a megnövekedett igényeket nagyon nehéz kiszolgálni ilyen rövid időn belül. Ezért a termelők készleteznek a karácsonyi szezon előtt. Ugyanakkor a szezon elmúltával egyértelműen csökken a kereslet, holott a tyúkok ugyanannyi tojást tojnak, mint a nagy kereslet idején. Az talán megnyugtató a nagyobb termelőknek, hogy ebben az időszakban a háztájiban tartott tyúkok jellemzően nem tojnak, míg húsvét után szinte mindenütt, ami nagyobb versenyhelyzetet teremt a tojás­piac szereplőinek.

Bár Pákozd Gergely szerint a piaci árak nincsenek teljesen rendben, de a jelenlegi árszint fedezi a nagyobb termelők költségeit, a kisebb, néhány ezer darabot termelőkét viszont nem feltétlenül. Az utóbbiak a nagyobb versenytársaiknál fajlagosan magasabb költségekkel dolgoznak, ezért, ha adott szint alá esnek az árak, abbahagyják a termelést.

A tojástermelők helyzetét is nehezíti a jelentős bérköltség-emelkedés, és mivel munkaerőből is hiány van, azt kénytelenek kiváltani. Ám míg az intenzív, ketreces tojástermelő rendszerek jól automatizálhatók, az alternatív, szabadtartásos mélyalmos megoldás kevésbé. Ráadásul egyes áruházláncok jelezték, hogy a jövőben kiiktatnák a kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást.

Mi azt mondjuk, hogy hagyjuk a fogyasztókat dönteni ebben a kérdésben – mondta erről Pákozd Gergely, aki a tojástermelők felelősségének tartja a fogyasztók tájékoztatását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

234 tojást eszünk fejenként, évente

2019. április 17. 11:57

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Mik lehetnek a hibiszkuszon látható, vékony száron elhelyezkedő tojások?

2020. február 12. 07:36

G. Nikoletta kérdése: A hibiszkuszomon nagyon sok a levéltetű, de mellettük hosszú száron apró, fehér színű tojásokat is észrevettem. Mik lehetnek ezek?

Példaértékű összefogás akadályozta meg az óriás tojófarm létesítését

2019. március 17. 08:19

Ugyan a 900 ezer férőhelyesre tervezett tojófarm már megkapta a környezetvédelmi és a környezethasználati engedélyt, de a környékbeli lakosok ellenezték a beruházást.

Világszerte egyre jobban drágul a tojás

2022. április 15. 08:06

A kereslet ugrásszerűen megnő a húsvéti ünnepek körül.