Állattenyésztés

Ismét exportálhat élő sertést Románia októbertől

Agrofórum Online

Tizenhárom évi embargó után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba.

Tizenhárom évi embargó után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter csütörtökön.

A tárcavezető szerint az EB Élelmiszerlánc- és Állategészségügyi Állandó Bizottsága előző napi határozata 15 napon belül megjelenik az unió hivatalos lapjában, így az érintett romániai húsipari vállalatok várhatóan októbertől kezdhetik újra a kivitelt nemcsak az uniós piacra, hanem harmadik országokba is – írta az Agerpres hírügynökség.

Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

A román tenyésztők szerint azonban a sertéspestist már nyolc éve felszámolták az országban, az unió mégsem oldatta fel eddig exporttilalmat, ami évente 40 millió eurós veszteséget okoz az ágazatnak. Az utolsó sertéspestis gócot 2007-ben regisztrálták a Smithfeld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertés került kényszervágásra.

A román statisztikai intézet szerint májusban Románia sertésállománya 4,66 millió volt. A kommunizmus utolsó évében, amikor Nicolae Ceausescu diktátor a lakosság éheztetése árán is inkább exportra küldte a sertéshúst, csakhogy Románia államadósságát visszafizethesse, a romániai hizlaldákban csaknem 15 millió sertést neveltek.

Jelenleg Románia éves szükséglete mintegy 11 millió sertés, aminek felét importból fedezik.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

2 milliós kárt okozott a juhtenyésztő figyelmetlensége, több tucatnyi állata veszett oda

2025. október 5. 09:10

Nem mindennapi dolog okozott jelentős juhpusztulást, erre minden tenyésztőnek oda kell figyelnie.

2,3 millió forintos büntetés egy sertéstartónak, nem tudta kijátszani a hatóságokat

2025. október 3. 09:10

Az állatjóléti intézkedések kiszélesítése üdvözlendő dolog, még akkor is, ha ez pluszmunkát, pluszterheket jelent a gazdáknak.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Mesterséges intelligencia vigyázza a sertések egészségét

2025. január 7. 16:10

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap a sertéstartásban is, különösen a betegségek korai felismerésében és megelőzésében.

Csökkenhet a globális kukoricatermés és Kína mindent vinne

2020. november 28. 08:17

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elemzésében csökkentette a kukorica globális termésére vonatkozó előrejelzését a 2020/21-es gazdálkodási szezonra.

Hatékonyabban készülhet biogáz a sertéstrágyából

2022. április 14. 07:37

Minél gyorsabban kerül a sertéstrágya a biogázüzembe, annál kevesebb metán távozik a tárolás során, és annál több gáz nyerhető ki belőle.

Stratégiai cél megállítani a sertésállomány csökkenését

2019. február 11. 09:03

Lényeges új javaslati elem a PRRS „mentes vakcinázott” (mV) állomány fogalma, amely szerint a mentesítési folyamat során az utódállomány mentességét kell elérni és nem cél a tenyészállatok teljes vírusmentessége.