Állattenyésztés

Juhászat – kulcsfontosságú az őshonos génbázis megőrzése

Debreceni Egyetem - Sajtóiroda

A meglévő őshonos genetikai alap védelméről és szélesítésének lehetőségéről, valamint nemzetközi tapasztalatokról is szó volt azon a szakmai napon, amit juhtartóknak és -tenyésztőknek rendezett a Debreceni Egyetem AKIT Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézete.

– A világ számos országa, köztük Magyarország is felismerte, hogy kulcsfontosságú az őshonos génbázis megőrzése a jövőre nézve. Egyre inkább előtérbe kerülnek ezek a hazai fajták, miután a szélsőséges időjárási körülményekhez, a rendkívüli hidegekhez, illetve melegekhez nagymértékben képesek alkalmazkodni, páratlan a tűrőképességük – ismertette Hajas Pál, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára, az AKIT kozárdi kihelyezett tanszékének vezetője az őshonos juhfajtákkal foglalkozó törzstenyészetek képviselőinek rendezett programon.

A professzor az őshonos magyar fajták mellett külföldi példákat is említett a résztvevőknek, többek között az Izlandon élő nyájvezetőt, a Pakisztán északi területein elterjedt kari juhot, valamint az arab országok kedvencét, a zsírfarkút. A szakember hazai és nemzetközi szinten is kimagasló munkáját az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság emlékéremmel ismerte el az október 5-ei rendezvényen, a díjat Dobránszki Judit tudományos főigazgató adta át.


A Debreceni Egyetem és az Állatorvostudományi Egyetem kutatói, valamint a Magyar Juhtenyésztők Szövetségének szakértői átfogó képet adtak az elsősorban a Hortobágyról, illetve Mezőhegyes-Csanádpalota környékéről érkezett juhtartóknak arról, hogyan lehetne hatékonyabb a génmegőrzés a hazánkban őshonos juhfajták: a hortobágyi racka fekete és fehér színváltozata mellett a gyimesi racka, a cigája és a cikta tenyésztésében. Jávor András rektori főtanácsadó génmegőrzéssel kapcsolatos, nemzetközi tapasztalatokon és a hazai helyzet értékelésén alapuló előadása vitaindítónak bizonyult. A vitában való részvételre az előadások utáni hozzászólások formájában volt lehetősége a hallgatóságnak.

A házigazda Debreceni Egyetem két telephelyén, a Karcagi Kutatóintézetben és a Kismacsi Állattenyésztési Kísérleti Telepen 7 juhfajtát, összesen megközelítőleg ezer anyajuhot tartanak. Ezek közül mintegy 140 őshonos cigája, ami 4 kosvonalba tartozik.

– Évente 30-40 tenyészjerkét hagyunk meg továbbtartásra, illetve a Magyar Juhtenyésztők Szövetségének központi kosnevelő telepére, Mezőhegyesre is szállítunk növendékkosokat. A genetikai kutatásaink mellett egyúttal a nagy súlyra történő bárányhízlalási programunkat is bemutatjuk a tenyésztőknek, azt, hogy hústípusú kosok keresztezésével milyen minőségű vágóállatokat tudunk nevelni – emelte ki Oláh János, a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet tudományos főmunkatársa.

A cigája mellett a cikta génmegőrzését célzó tudományos eredményeket is megismerhették a szakmai nap résztvevői, a fajtán belüli családok fenntartásának szükségességéről Gáspárdy András, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense tartott előadást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Debreceni Egyetem: színes kínálat, kiváló képzések

2020. február 8. 08:37

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra.

Gyerekekre támadnak a varjak Debrecenben

2018. június 5. 08:21

Másfélszeresére nőtt a Debrecenben fészkelő dolmányos varjak száma az elmúlt öt év alatt – állapította meg a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke. Az urbanizálódott madárfaj egyre több problémát okoz a városban.

A közelmúltban adták át hazánk legkorszerűbb agrometeorológiai mérőhelyét

2019. július 28. 10:37

A hagyományos mérési program mellett Magyarországon egyedülálló, agrometeorológiai célú távérzékelési megfigyelések is jellemzik a mérőhelyeket.

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.