25℃ 17℃
június 18. Arnold, Levente, Doloróza
Állattenyésztés

Kéknyelv-betegség: szarvasmarha-szállítmányok rekedtek a tengeren

Agrofórum Online

Egy spanyol szarvasmarhákat szállító hajó hónapokon át volt tengeren a kéknyelv-betegség miatt, az állatok sorsa továbbra sem egyértelmű.

A kéknyelv-betegség gyanúja miatt rekedt a hajón, csaknem ezer spanyol szarvasmarha, most a spanyolországi Cartagena kikötőjébe hajóztak be. A Karim Allah nevű hajó december 17-én hajózott ki Cartagena kikötőjéből, 895 szarvasmarhát szállítva, amelyeket Törökországban terveztek értékesíteni. Egy második hajó, az ElBeik, másnap indult Tarragonából csaknem 1800 szarvasmarha rakománnyal.

Annak ellenére, hogy a szarvasmarháknak állatorvosi bizonyítványt kaptak, a spanyol kormány szerint a török hatóságok mindkét hajó fogadását elutasították, és felfüggesztették az élő állatok behozatalát Spanyolországból, miután a kéknyelv-betegség kitörését észlelték Spanyolország Huesca tartományában.

A Karim Allah megpróbált másik vevőt találni Líbiában, de az ottani hatóságok elutasították, és heteken át a Földközi-tenger keleti részén maradt, az állatok ellátása külön küzdelem volt a hajó legénységének.

„Megpróbáltunk több takarmányt szerezni Tunéziában, de nem fogadtak minket. Végül sikerrel jártunk Szicíliában, miután az állatok több napig csak vizet kaptak ”- mondta Miguel Masramon, a Talia Shipping Line, a hajótulajdonos társaság képviselője a Reuters hírügynökségnek.

A hajó kikötött Cartagena Escombreras dokkjában, ahol a madridi agrárminisztérium szerint szakemberek szálltak fel és tesztelték az állatokat. Ha a szarvasmarháknál nem találnak problémát, akkor tovább értékesíthetők élő exportra. De a szállítmány megsemmisítését is előírhatják a hatóságok. Utóbbi esetben „a költségek jóval meghaladhatják az egymillió eurót” – mondta Miguel Masramon.

Az azonban nem világos, hogy ki a szállítmány tulajdonosa. Az exportőr, a World Trade azt állítja, hogy nem felelős a szarvasmarhákért, mivel azokat már eladta. A Pinsus Ursa, líbiai exportőrcég szerint ők nem felelősek, mivel a jószágok nem jutottak el Líbiába. Azt nem tudni, ki a törökországi vevő.

A togói zászló alatt hajózó ElBeik hasonló megpróbáltatásokkal nézett szembe, és jelenleg a ciprusi török Famagusta kikötőjében horgonyoznak és takarmányt vásárolnak. A hatóságok nem állapították meg, hogy volt-e járvány a fedélzeten.

Matilde Moro, az Asoprovac spanyol tenyésztői egyesület vezetője hamis információk terjesztésével vádolta Törökországot, és felszólította a madridi Mezőgazdasági Minisztériumot, hogy állítsanak le az országgal folytatott minden állatkereskedelmet.

Az Igualdad Animal állatvédő szervezet szerint az eset további bizonyíték arra, hogy az élő állatok exportját közvetlenül be kell tiltani.

Miguel Masramon szerint csak 15 állat pusztult el eddig a Karim Allah hajón, amely szerinte a nehéz körülményekre való tekintettel „sikerként” könyvelhető el.

A kéknyelv-betegség emberre nem veszélyes, viszont a szarvasmarhákat, a kecskéket és juhokat érintheti. A betegség csökkentheti a tejhozamot és meddőséget is okozhat, illetve a legsúlyosabb esetekben halálos kimenetelű lehet a fertőzött állatok számára. A vírus az érfalakat károsítja, a megbetegedett állatokban vizenyő, vérzés, nyálkahártya kifekélyesedés alakulhat ki egyes testrészeken.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

Szarvasmarha-szépségverseny indult – nevezés január 6-ig!

2023. december 15. 09:10

Szarvasmarha-szépségversenyt hirdetett Magyarország piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, az UBM. A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával.

Kolosztrumtárolás felsőfokon

2018. június 19. 07:59

ColoQuick kolosztrumkezelő feladata, hogy a borjak születésekor rendkívül fontos föcstej tárolása hatékonyan, biztonságosan megtörténhessen, és azt szinte bármikor fel lehessen használni.

28 milliárd forint értékű állatjóléti támogatás jelent meg

2023. április 6. 08:03

Megjelent az új, tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás, melynek keretösszege 28 milliárd forint.

Több tejet termelünk, de kevesebb lesz a marhahús

2024. október 22. 11:10

Az Európai Bizottság arra számít, hogy 2025-ben enyhén emelkedik majd a tejtermelés a közösségben.