Állattenyésztés

Madárinfluenza: lúdállományt kell felszámolni Békés megyében

Nébih

Újabb tömőlúdtelep állatainál mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Tótkomlós településen történt kitöréssel a járvány már Békés megyét is elérte. Az érintett lúdállomány felszámolása, valamint a védő- és megfigyelési körzetek kijelölése haladéktalanul lezajlott.

A Békés megyei Tótkomlós településen található, mintegy 3.080 db tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta a gazdaság állatainál.

Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megkezdték az érintett állomány felszámolását, annak érdekében, hogy elejét vegyék a járvány továbbterjedésének. Az érintett gazdaság körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a kibővített megfigyelési körzetet.

Továbbra is hatályban vannak a korábbi madárinfluenza-kitörések okán bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye vírusmentes területein. A fentieken túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző, kötelező tamponvizsgálat.

A Nébih nyomatékosan felhívja a baromfitartók figyelmét, hogy mindent tegyenek meg állományuk megóvása érdekében, az állatokat tartsák zártan és törekedjenek a járványvédelmi előírások szigorú betartására!

A járványhelyzettel összefüggő, aktuális információkról és a járványvédelmi előírásokról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon először mutatták ki a kiskérődzők pestisét

2025. január 28. 13:10

A vírus súlyosan fertőző, a betegség bejelentési kötelezettséggel jár. Az érintett állományt felszámolják.

Kutyára macskára, görényre egyaránt veszélyes a szívférgesség

2025. január 28. 09:40

A szívférgesség (dirofilariózis) súlyos, akár halálos betegség. Minden fajnál megelőzhető, de gyógyulásra csak a kutyáknál van lehetőség.

Az állattartó telepek támogatásai: a Massey Ferguson gépei

2025. január 27. 12:30

A Massey Ferguson állattartó telepeket érintő támogatási programjaiba is beépíthető gépei.

27-ről 34,5 literre növelték a tehenek napi tejtermelését

2025. január 22. 16:10

Nagy volt a személyzet, kevés a rutin, a takarmányadagokon, a termékenység szabályozásán, az állatok egészségi állapotán is javítani kellett.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

Szerves trágya: így lehet a költséges hulladékból érték

2024. szeptember 28. 12:10

A trágya, például a baromfitrágya költséges melléktermék, pedig az újrahasznosítása környezetbarát bevételi forrás lehet a gazdálkodók számára.

Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását

2023. november 1. 07:40

A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.