Állattenyésztés

Már Japánban is van mangalicatenyésztő egyesület

FM Sajtóiroda

Mérföldkőhöz érkezett a mangalicaágazat Japánban, hiszen a jövőben szervezett keretek között ellenőrizhetik ennek a kivételes magyar fajtának a tenyésztését – jelentette ki Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára Tokióban, a Japán Mangalicatenyésztők Egyesületének ünnepélyes alakuló ülésén.

A történelmi jelentőségű eredmény a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) kezdeményezésének, és az azt követő többéves kitartó munkának tudható be, amelynek célja a fajta eredeti jellegének megőrzése – emelte ki Tóth Péter, a szervezet elnöke.

A szigetország fővárosának magyar nagykövetségén megtartott alakuló ülésen a mangalica tenyésztésével foglalkozó japán gazdák és szakmai szervezetek aláírásukkal szentesítették az új szervezet megalakulását.

A Földművelésügyi Minisztérium és a MOE által az idei év februárjában szervezett konferencián, amelyen 130 Kárpát-medencei, illetve amerikai, kanadai, spanyol, japán, francia, holland, szerb, norvég, portugál, szlovén és orosz delegációk képviseltették magukat, a résztvevők célul tűzték ki a magyar mangalicasertés-fajták genetikai állományának és fenotípusos megjelenésének változatlan fenntartását, a fajták védelmét, formagazdagságuknak a beltenyésztés elkerülése melletti megőrzését, továbbá a fajtákhoz kötődő értékes tulajdonságok bemutatását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Újra gyilkolt az afrikai sertéspestis Borsod megyében

2019. január 15. 07:35

Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását.

Magyar sertéshúsexportról tárgyalt a japán agrártárca képviselője Budapesten

2019. július 5. 17:33

Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem.

Változtattak az afrikai sertéspestis miatt a kockázati besoroláson

2019. december 26. 15:02

A Szakértői Csoport javaslata alapján az országos főállatorvos hazánk minden, alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást.

Újra szállíthat hazánk Szerbiába friss sertéshúst

2019. október 5. 10:47

A gazdasági kár mérséklése érdekében a magyar országos főállatorvos haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a szerb főállatorvossal a regionalizációról.