Állattenyésztés

Megelőzi a láb- és tőgyfertőzések kialakulását a Lely robotja

Agrofórum Online

Előre beprogramozott ütemterv alapján tartja folyamatosan tisztán a Lely robotja az istállók padozatát. Ennek haszna megkérdőjelezhetetlen a fertőzések megelőzése céljából.

A holland Lely a robotizált fejés és takarmányozás szakértőjének számít. Magyarországon is jól ismertek már a termékei, elsősorban a takarmányrendező és kiosztó robotjai, valamint a fejőrobotjai.

Pedig az istállók tisztán tartására is vannak már gépeik, a Lely Discovery nevű fejlesztésük például az istállópadozat tisztítására alkalmas. Ami alapvető fontosságú, hiszen – mint azt a gyártó is hangsúlyozza – az állatok egészségének javítását lentről kell kezdeni.

Ha az istállópadló tiszta, akkor a jószágok lábai, tőgye és farka is azok lesznek, vagyis kevesebb trágya kerül a bokszokba. Mindez segít megelőzni a láb- és tőgyfertőzések kialakulását, de a tehenek egészséges, természetes viselkedéséhez is hozzájárul.

A Lely a közelmúltban már a Discovery Collector C2 modellel rukkolt elő. Forradalmi terméknek nevezik, ugyanis nemcsak megtisztítja a padozatot a trágyától, de el is szállítja azt a gyűjtőhelyre (nemcsak félretolja), hogy ott megfelelő kezelésben részesülhessen.

A robot az útjait a töltőállomástól indítja, és előre beprogramozott, ütemezett meneteket teljesít. Mindez egyszerűen hozzáigazítható a telep napi rutinjához és a tehenek mozgásához, vagyis nem stresszeli feleslegesen az állatokat.

A gyűjtőrobot elején egy fúvóka található, amely a csúszós trágyabevonatot vízpermettel oldja fel, így az eszköz alaposabb tisztítást végezhet. A hátsó fúvóka pedig benedvesíti a padozatot, ezáltal csökkenti annak csúszósságát. Ürítéskor megszűnik a készülékben fenntartott vákuum, így távozik belőle a trágya.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Magyar fejlesztésű MI-alapú robot kerülhet a földekre

2024. június 6. 08:40

Egyetemi kutatási eredmény az a szántóföldi adatgyűjtő robot, amely mesterséges intelligencia segítségével képes sokféle feladat ellátására.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022 - II. rész

2021. október 24. 05:36

Az Amazone Group közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutatójának második fejezetében folytatjuk az újdonságok ismertetését.

A paradicsomszedő robot csak az érett gyümölcsöt takarítja be

2023. június 5. 08:42

Az élelmiszer-termelés jövője nagyobb hatékonyságot, fenntartható gyakorlatot és a hozam maximalizálását követeli meg minden egyes lépésnél. A paradicsom jövőbeli termelésének optimalizálása érdekében a Syngenta Vegetable Seeds nemrégiben együttműködött a pittsburghi székhelyű Four Growers, Inc. társasággal, hogy a GR-100 robotbetakarítót paradicsomipari kutatások keretében teszteljék.

Drasztikusan növekszik a mezőgazdasági robotok piaca

2020. március 13. 09:02

A legnagyobb növekedést az önvezető traktorok piacán és a mezőgazdasági drónok szegmensében várja a kutatás. Utóbbiak ma már nemcsak a földterület monitorozására, hanem konkrét beavatkozásokra, például növényvédő szerek kijuttatására is alkalmasak.