Állattenyésztés

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

MTI

A magyar hústermékek előnybe részesítését kérik a külföldiekkel szemben a hazai sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól, az afrikai sertéspestis németországi megjelenése és az ennek következtében elrendelt importtilalom esetleges kedvezőtlen piaci hatásainak elkerülése érdekében - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztettek: Németország múlt hét végén jelentette be, hogy egy lengyel határhoz közeli területen elhullott vaddisznóban kimutatták az afrikai sertéspestis kórokozóját. Emiatt kelet-ázsiai exportpiacaik, így például Kína és Dél-Korea importtilalmat vezettek be a német hústermékekre.

Ismertették, hogy Németország az Európai Unió (EU) legnagyobb sertéshús-előállítója, tavaly 5,2 millió tonnával az EU termelésének mintegy negyedét adta. Az ország sertéshús-exportja meghaladta az 1 millió tonnát, ennek 60 százaléka Kínában, további 20 százaléka más kelet-ázsiai országokban talált vevőre.

A sertéspestis németországi megjelenése és az ennek következtében elrendelt importtilalom miatt tehát jelentős mennyiségű hús szorulhat be az EU-ba. A sertéságazat hazai szereplői szerint ennek piaci hatásai egyelőre nem egyértelműek. Előfordulhat, hogy más európai országok (például Spanyolország, Hollandia, Dánia, Belgium) veszik át Németország szerepét a kelet-ázsiai piacokon, amely levezetheti a felesleg egy részét – tették hozzá.

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a videókonferenciás megbeszélésen elmondta: az elmúlt hetekben a kamara vezetősége több kereskedelmi lánccal folytatott előremutató megbeszéléséket arról, hogy beszerzéseik során helyezzék előtérbe a magyar élelmiszereket. Ezért remélni lehet, hogy a sertéshús esetében is így járnak el.

Az ágazati szereplők kitértek arra is, hogy mivel a szektor elsődlegesen német, de a teljes uniós piacra kiható problémával néz szembe, a termelők és a feldolgozók fontosnak tartják és szorgalmazzák az uniós magántárolási támogatás bevezetésének kezdeményezését, és más területeken – például a regionalizáció kérésében – történő együttes fellépést.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Egy ragadozó, ami fokozott figyelmet követel

2019. április 26. 05:36

A 80-as évek elejéről még csak egy-egy példányról van tudomásunk országunkban, ma pedig már 6000 körüli az a szám évente, amit a vadászok elejtenek. Magyarországon több tízezer példányról kell beszélnünk, ami az állományát illeti.

Állatorvosok, figyelem! Leállt az antibiotikum-felhasználás bejelentő rendszer

2023. január 18. 13:42

Értékelve a tavalyi év tapasztalatait több újítást is bevezet a Nébih az antibiotikum-felhasználás bejelentő rendszerben.

Biotojás-termelő céget választottak az Év Biogazdaságának

2021. november 4. 05:36

Az „Év Biogazdasága” címet nyerte el a Biolla Kft., mely a Farm Tojás Csoport egyik termelő vállalata.