13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Állattenyésztés

Példaértékű összefogás akadályozta meg az óriás tojófarm létesítését

Szuperfarm

Példaértékű összefogásnak nevezte Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége alelnöke, hogy sikerült megakadályozni a Vas megyei Mikosszéplakra tervezett tojófarm létesítését. A beruházó egy német érdekeltségű társaság lett volna.

Az országos érdekvédelmi és civil szervezetek felülvizsgálták a tervezett beruházás dokumentációját, és olyan hiányosságokat, illetve valótlanságokat tapasztaltak, amelyek a tulajdonosok számára komoly versenyelőnyt jelentettek volna – jelentette ki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában Pákozd Gergely.

Mint elmondta, erre felhívták a hatóságok figyelmét, amelyek kellő szigorral léptek fel. A fellépés eredményeként a hatóságok visszavonták az engedélyt és új eljárásra kötelezték a beruházót, az azonban nem volt hajlandó erre, és visszavonta a terveket. A szövetség alelnöke szerint a beruházás ellenséges lépés lett volna a magyar tojáspiaccal szemben.

A mikosszéplaki tojástermelő telepet a német érdekeltségű Duna Tojás Kft. kívánta megépíteni. A győri Farm Tojás Kft. azonban a közelmúltban megvásárolta a Duna Tojás Kft.-t, valamint a telepeknek szánt területeket is.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a 900 ezer férőhelyesre tervezett – de az első öt évben ennek csak a felével működtették volna – tojófarm már megkapta a környezetvédelmi és a környezethasználati engedélyt, de a környékbeli lakosok ellenezték a beruházást, Hosszúperesztegen aláírásgyűjtést is indítottak ellene. Bizalmatlanságot keltett az is, hogy a beruházás mögött az a Stefan Pohlmann áll, akinek apját, Anton Pohlmannt korábban Németországban és az Egyesült Államokban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól.

Pákozd Gergely rádiós interjúja ezen a linken hallgatható meg, 6 óra 50 perc és 6 óra 58 perc között. Az interjúban szó van az unióba irányuló ukrán tojásszállítások növekedéséről is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Emelkedtek a tojásárak

2019. december 16. 13:02

A tojásnál mint rövid szavatossági idejű terméknél gond, hogy a megnövekedett igényeket nagyon nehéz kiszolgálni ilyen rövid időn belül. Ezért a termelők készleteznek a karácsonyi szezon előtt.

Koronavírus - Zökkenőmentes a tojástermelés, de szükség lenne a húsliszt engedélyezésére

2020. március 23. 10:05

Egyelőre biztosított a magyarországi tojástermelés a koronavírus-járvány idején is, mindössze az importszója-ellátásban vannak kisebb zavarok, aminek kiváltára azonban lehet megoldást találni.

Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás

2024. július 2. 08:40

A KSH konkrét termékek átlagárát tartalmazó adatsorában több olyan élelmiszer is van, amelyek ára májusban kétszámjegyű mértékben csökkent.

Hímes tojás: színek, minták, üzenetek

2022. április 10. 05:37

Fekete Ildikóval beszélgettünk, aki a tojásfestést rendkívül szerényen, csak a hobbijának nevezi. Teszi ezt úgy, hogy a hímes tojás készítéssel már gyakorlatilag valamennyi olyan elismerést kiérdemelte, amellyel egy népművész rendelkezhet…