Egy darabka Skót-felföld. Pontosabban nem is darabka, hanem jókora, hiszen közel 70 skót-felföldi marha legelészik itt, Széppatak pusztán.
Már éppen kezdeném dudorászni a Hegylakó emblematikus dalát, amikor a rackák és a komondorok emlékeztetnek, hogy itthon vagyok Magyarországon. Pontosabban Letkésen, Esztergomtól mindössze 15 percre, a szlovák határ közelében lévő Széppatak Farmon.
Így, bár a későbbiekben felbukkannak emuk és leguánok is, nem veszítem el ismét megtalált realitásérzékemet, ebben segít a történet, amelyet vendéglátóim, Katka és Zoli megosztanak velem. Minden fordulatával hazai, már-már népmesei, ahogy az egyes feladatok sikeres megoldása után hőseink egyre nagyobb kihívásokat kapnak és oldanak meg.
A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek, de ez is itt hasznosul, a rackák és a marhák elé kerül az évnek ebben a részében.
Ökogazdaság ez, azonban extrákkal, amelyek fenntarthatóvá teszik nehezebb időszakokban is
A futólag említett leguánok és emuk ennek az extrának a részei, de haladjunk sorban, lassan, ahogy a házigazdám is javasolja. Ők megbecsülik a nyugalmat, volt pörgésben részük, nem is olyan régen.
Katka és Zoli a farm előtti időszámításban fesztiválok szervezésével foglalkoztak. Mint azt hangsúlyozzák, ezek független események voltak, tehát nem az állami vagy önkormányzati forrást kellett megadott szabályrendszer szerint költeni, hanem saját ötleteiket, általuk felkutatott támogatásokból valósították meg és természetesen a kockázatot is ők viselték. Mindez (bár akkor még nem sejtették) igencsak jó iskola volt számukra.
„Szponzorokat, támogatókat kutattunk fel, az így összegyűjtött összegből gazdálkodtunk, addig nyújtózkodtunk, amíg a lehetőségeink engedték. A Covid volt az, ami mindent megváltoztatott; abban a helyzetben, amikor a megmaradásuk volt a cél, egyszerűen nem lehetett odamenni a cégek vezetőihez és támogatást kérni kulturális eseményekre. Akkor éreztük, hogy váltani kell; amit későbbre terveztünk, azt előre hoztuk.”
A fesztiválszervezéssel párhuzamosan ugyanis felmerült az ötlet, hogy jó lenne a nyüzsgésből kicsit távolabb lépni, a természettel összhangban élni úgy, hogy létrehoznak egy kisebb ökogazdaságot, ahol haszonállatok vannak, és „tiszta” élelmiszer kerül a család asztalára.
Akkoriban a családot a házaspár és a négy lányuk alkották, azóta bővült a kör, férjekkel és négy unokával. Jelenleg a két kisebb lány él otthon a szülőkkel, vesz részt a mindennapok teendőiben, de a kampánymunkákba mindenki bekapcsolódik. Visszatérve a tervekre, nem olvasmányélmény alapján születtek meg, mindkettőjük felmenői foglalkoztak állattartással.
Lépésről lépésre bővítették a birtokot, amelyet saját tulajdonú és bérelt területek alkotnak, ide érkeztek meg idővel a rackák és a skót-felföldi marhák is.
Azoktól, akik a rackákról szerettek volna hallani, elnézést kérek, róluk igen kevés szó fog esni, annál több a marhákról.
„Elkezdtük keresni, hogy melyik az a fajta, amely bírná az itteni körülményeket, vagyis ezt a meredek oldalt, a legeltető állattartást. A listára felkerült a skót-marha, megegyeztünk, hogy ha meglesz a farm, akkor lesz belőlük egy-két darab.
Úgy adta aztán az élet, hogy lehetőségem lett a vásárlásra, elutaztam a tenyésztőhöz, és onnan felhívtam a feleségemet, elújságoltam neki, hogy sikerült a vásár. Megkérdezte, hogy szép-e, amit választottam, én pedig visszakérdeztem, hogy melyik a huszonegyből, ugyanis ennyit sikerült megszereznem…”
Az áru értékét tovább növeli, hogy arra, ahogy házigazdám összefoglalja, egy peták állami támogatás sem jár. Amikor huszoneggyel hazatért, akkor kapott egy ígéretet, miszerint, ha huszonötre duzzad az állomány, akkor lesznek jogosultak arra.
Törzskönyvek rendben, szükséges iratok beszerezve, jelenleg mintegy hetven példány legelészik odakint, mindenféle támogatás nélkül, igen jóízűen. Az állatok Luxemburgból, Németországból, Csehországból érkeztek ide. A beltenyészet elkerülése miatt két csorda van, az egyikben Koloss, a Luxemburgból érkező, a másikban a fekete bika, Negró a fedező.
A szaporulatot időről időre átválogatják, átcsoportosítják, így garantálják az egészséges állomány fennmaradását. Emellett selejtezés is történik, nem megfelelő szarv, homlokszőr hiánya miatt. Az állomány pedig köszöni, jól van, az istállót, ami valóban minden „marhaigényt” kielégítene, fel nem keresi, még akkor sem, ha hó és jég fedi be a tájat.
„Az első ellések egyike december 2-ra esett, Sára lányom születésnapja volt. Indultunk hozzá, de gondoltam, még kinézek a tehenekre indulás előtt, mert éreztem, közeledik az idő. Hát már nem közeledett, hanem meg is volt a borjú, ott kint a mezőn ellett meg a tehén, amely a közelébe sem engedett.
Nem tudtunk mit tenni, eljöttünk, másnap hajnalban azonban ott kezdtem, a borjút tökéletes állapotban találtam, ott ugrált az anyja körül. Azóta is azt tapasztaljuk, hogy az ellés előtt a tehén elhúzódik a csordától, majd minden külső beavatkozás nélkül világra hozza a borját.”
Mint mondtam, rajongója vagyok a fajtának, és az elmondottak tovább erősítették ezt, de azért csak kikívánkozik a kérdés, hogy így, támogatás nélkül miért éri meg ennyit tartani? Még meg sem fogalmazom a kérdést, Zoli magától meséli, hogy az egyik barátjuk úgy foglalta össze a helyzetet, hogy:
„lényegében 5-8 évig csak a trágyájukért tartjátok ezeket.”
Lényegében. Mivel a vágásra igazán 5 éves koruk körül érnek be, a tejhozammal sem lehet kalkulálni, az a borjúnak elég. Viszont a területet tökéletesen lelegelik, kiegészítő takarmányozást csak téli hónapokban igényelnek, állatgyógyászati költségeik gyakorlatilag nincsenek. A húsúkért, illetve az abból készült termékekért pedig, túlzás nélkül mondható, sorban állnak a vevők.
„Jó pár évvel ezelőtt megnyertünk egy pályázatot, 360 nm lett volna a feldolgozóüzem. El is készültünk egy részével, de befejezni nem tudtuk, mivel a nyersanyagárak elszabadulása ellehetetlenítette ezt.
Vettünk egy nagy levegőt, visszafizettük a lehívott összeget, majd saját költségből megvásároltuk a szükséges eszközöket. Az eredeti tervekhez képest jóval kisebb helyen, de el tudtuk kezdeni a húsfeldolgozást. Lépésről lépésre haladtunk itt is; ahogy nőtt a kereslet, úgy bővítettünk mi is, ami pénz jön, azt visszaforgatjuk.”
Értékesítés: ismét csak segítettek a tapasztalatok
„A rendezvényszervezésben megtanultuk, hogy a közösségi médiát hogyan használhatjuk az értékesítés eszközeként. Létrehoztunk egy saját bevásárló közösséget, 1100 család regisztrált be ide, emellett négy termelői piacon is jelen vagyunk a portékáinkkal.”
Tőkehúst már nem igazán árulnak, hiszen nagyon nagy a kereslet a feldolgozott termékekre, kolbászra, sonkára. Katkáék valóban minden részét igyekeznek a marhának hasznosítani. A csontját kicsit megfüstölik, aztán kifőzik alaplének. Van, aki ízületvédelemre használja, van, aki alaplének. A marha mellett természetesen kapható racka, de baromfihús is, hiszen a ház körül számos szárnyas kapirgál, egy részük a Magyar Haszonállat Génmegőrző Egyesülettől érkezett ide.
Felkapott esküvői helyszín
„A nagy lány férjhezmenetele indította el a lavinát – meséli Katka. – Úgy döntöttek, hogy összeházasodnak, és hol máshol, mint itt a farmon. Kiüríttettük hát a szénapajtát, berendeztük esküvőhelyszínnek, majd megosztottuk a képeket a közösségi oldalukon. Azonnal özönlöttek a kérdések: van-e még szabad időpont, mi mennyibe kerül…”
Bár nem tervezték, hogy ezzel is foglalkoznak, a házaspár hamar belátta, hogy mindez folyamatos, biztos jövedelmet tud számukra biztosítani, szemben a mezőgazdaság kiszámíthatatlanságával…
A látogatók részéről felmerült az igény arra is, hogy több napot tölthessenek itt, így a rövid távú tervek között kiemelt helyet foglal el a környezetbe illő, de mégis magas komfortot biztosító szálláshelyek, ún. glampingek kialakítása.
Hogy kik vennék ezt igénybe? Többek közt – mondja Zoli – multik csapatépítésre, amely egyfajta digitális detoxikálóként működne, vagy családok, ahol a gyerek csak képernyőről ismeri a természetet.
Az állatkert
„Egyszerűen a család állatszeretete miatt kerültek ide ezek az állatok – magyarázza Katka. – A fajok száma pedig évről évre csak gyarapodott. Egy állatorvos vetette fel azt először, hogy annyi állatfaj van már itt, hogy akár állatkertet is lehet nyitni. Elgondolkoztunk ezen, majd neki is láttunk a megvalósításnak.
Korábban számos állatkertet kerestünk fel, csodálatosakat, de bennem mindig maradt hiányérzet, mert az adott állat történetéről semmit sem tudtam meg. Tehát eldöntöttük, hogy nem a hagyományos értelemben vett állatkert leszünk, így is történt.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amikor ideérkezik egy család vagy egy gyerekcsoport, akkor felteszik a kérdéseiket, én pedig mesélek nekik a farm történetéről, majd ezután indul az állatkerti séta, ahol külön-külön minden állatról részletes információt kapnak. Honnan érkezik ide, miért ekkora helyen tartjuk, mi a kedvenc tápláléka, mi a története…
Ezenkívül a program részét képezi, hogy például lehet a szelíd rókánkkal sétálni vagy többek közt emut etetni. Mindez körülbelül három óráig tart, ezt követően pedig – igény szerint – vendégül látjuk a látogatókat a farmon készült termékekkel.”
