27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Állattenyésztés

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

MTI

A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára - jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, az Agrárminisztérium közleménye szerint.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése. Nagy István arra emlékeztetett, hogy a baromfitartók számára kiemelten fontos állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik és mára elérte a 12 milliárd forintot – írták.

Ezt az összeget az utóbbi években rendszeresen kiegészítette a minisztérium az ágazat fejlődése miatt megnőtt támogatási igények minél magasabb fokú kielégítése érdekében. Ennek is köszönhető, hogy 2021-ben az alapkerethez hozzáadott források egyharmada a kacsa- és libatartókhoz került – húzta alá a tárcavezető. A 2021-ben már megemelt forrásokhoz képest is magasabb ágazati igény miatt most a kormányzat úgy döntött, hogy visszamenőleg kipótolja a kacsa- és libatartók számára az állatjóléti támogatásokat 1,9 milliárd forinttal – áll a közleményben.

Nagy István szerint fontos tény, hogy az Agrárminisztérium és jogelődjei 2008 óta a Baromfi Terméktanáccsal szoros együttműködésben alakította ki ennek a támogatási formának a szakmai tartalmát, igénylését és felosztását, az ágazat által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően, beleértve a negyedéves kifizetések és a visszaosztások rendjét is, és ezt az együttműködést a jövőben is fenn kívánják tartani – írták.

A közleményben azt írták, a miniszter kiemelte, hogy gazdálkodói jelzések alapján az állatjóléti támogatásokat gyakran úgy építik be a felvásárlási árakba egyes piaci szereplők, hogy figyelmen kívül hagyják, ha végül megváltozik az állattartóknak kifizetett támogatás mértéke. Álláspontja szerint ez az eljárás alkalmas a termelői bizalom megingatására, ezért mindenképpen visszaszorítandó.

A miniszter elmondta még, hogy biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt, amelyhez hozzájárul a források arányosabb elosztási rendje is. Emellett a tárca legkésőbb 2022 második felében új baromfi állatjóléti támogatás indítását tervezi a Vidékfejlesztési program keretében, évi 12 milliárd forint értékben – közölte az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

Nagy István: a haszonállat-génmegőrzés stratégiai kérdés

2022. január 30. 04:36

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete kiemelkedő jelentőséget tölt be a baromfik genetikai információinak laboratóriumi körülmények közötti tárolásában.

Fokozott óvatosságra intenek: ismét Európa-szerte terjed a madárinfluenza

2022. szeptember 5. 11:48

Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Nagy István: komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat - kitörési pont a termelői integráció

2022. szeptember 11. 06:37

Komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas ágazatban okozott jelentős problémákat.