Állattenyésztés

Tartsuk be az állatjóléti szabályokat a haszonállatoknál is!

Európai Számvevőszék/NAK

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az állatjólétre irányuló uniós fellépések több fontos szempontból is sikeresnek bizonyultak, azonban továbbra is hiányosságok tapasztalhatók a haszonállatokkal való bánásmód terén.

Az Európai Unió a haszonállatok tartása, szállítása és levágása szempontjából a világ legszigorúbb állatjóléti előírásokkal rendelkező térségeinek egyike. A Közös Agrárpolitika (KAP) bizonyos állatjóléti minimumkövetelmények teljesítésétől teszi függővé a gazdaságoknak járó kifizetéseket, a vidékfejlesztési politika pedig magasabb szintű normák alkalmazására ösztönzi a mezőgazdasági termelőket. A 2014–2020-as időszakra 18 tagállam 1,5 milliárd eurót irányzott elő a vidékfejlesztési politika keretében teljesítendő állatjóléti kifizetésekre.

A haszonállatok jólétével kapcsolatos ellenőrzéseknek és az uniós állatjóléti stratégia átfogó végrehajtásának vizsgálata érdekében a számvevők öt tagállamban – Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Romániában – végeztek helyszíni ellenőrzést. Arra a következtetésre jutottak, hogy az uniós intézkedések néhány területen sikeresek voltak, de még mindig nem teljesülnek maradéktalanul a minimumkövetelmények. Lenne javítanivaló a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos ellenőrzésekkel való koordináción is, és jobban fel lehetne használni a Közös Agrárpolitikát a magasabb szintű állatjóléti normák előmozdítására.
– Az állatjólét fontos kérdés az uniós polgárok számára – jelentette ki Janusz Wojciechowski, a jelentésért felelős számvevőszéki tag. – Az Európai Bizottság proaktív módon törekszik az érdekelt feleket aggasztó kérdések megoldására, de egyelőre széles szakadék tátong az ambiciózus célok és a gyakorlati végrehajtás között.

Az EB iránymutatások és végrehajtási intézkedések révén igyekszik érvényt szerezni a szabályoknak. Egyes fontos területeken sikerrel is járt: ilyen volt különösen a kocák csoportos tartása, valamint a tojótyúkokat mozgásukban túlzottan korlátozó hagyományos ketrecek betiltása. Az EB és a tagállamok iránymutatásokat dolgoztak ki a jogszabályi követelmények megértésének és alkalmazásának javítására, és széles körben terjesztették is azokat. A felkeresett tagállamok általában követték az Európai Bizottság ajánlásait, azonban néha hosszú időre volt szükségük azok végrehajtásához.

A számvevők szerint egyes területeken továbbra is hiányosságok tapasztalhatók, különösen a sertések rutinszerű farokkurtítása, a hosszú távolságra történő szállításra és a szállításra alkalmatlan állatok szállítására vonatkozó szabályok betartása, valamint a vágás során alkalmazott kábítási eljárások terén.

A tagállamok hatósági kontrollrendszerei kulcsszerepet játszanak ebben a folyamatban. A számvevők helyes gyakorlatokat is találtak ezen a területen, különös tekintettel a hatósági ellenőrzések következetességére, de megállapították azt is, hogy jobban kellene összpontosítani azokra a területekre és vállalkozásokra, amelyek esetében nagyobb a szabálytalanság kockázata. A tagállamok továbbá jobban felhasználhatnák a belső ellenőrzések során és a panaszokból nyert információkat az állatjóléti politika irányításának javítására.

A számvevők szerint a tagállamok általában megfelelő intézkedéseket hoztak az állatjóléttel kapcsolatos kölcsönös megfeleltetési ellenőrzésekre vonatkozóan, ugyanakkor javítani lehetne azoknak a hatósági ellenőrzésekkel való koordinációján. Bizonyos esetekben a kifizető ügynökség által kirótt kölcsönös megfeleltetési bírság nem volt arányos a szabálytalanság súlyosságával.

A számvevők ajánlásokat tesznek az Európai Bizottságnak az állatjóléti politika irányításának javítására. Az ajánlások középpontjában az állatjólét stratégiai kerete, a szabályok eredményesebb betartatása és az ehhez szükséges iránymutatás biztosítása, a kölcsönös megfeleltetési rendszer és az állatjólét közötti kapcsolatok megerősítése, valamint a vidékfejlesztési politikának az állatjólét szolgálatában történő fokozott felhasználására irányuló intézkedések állnak.

Az „Állatjólét az Európai Unióban: a gyakorlati végrehajtás elmarad az ambiciózus céloktól” című különjelentés elérhető a Számvevőszék honlapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Bulgária: folyékony arany és rózsaszín álmok

2019. április 19. 08:37

Az Agrofórumnak – az Európai Unió jóvoltából – lehetősége volt arra, hogy betekintést nyerjen a bolgár mezőgazdaságba, illetve abba, hogyan hasznosulnak ott a támogatások.

Fontos a védelem a koronavírus okozta agrárpiaci válsághelyzetben

2020. szeptember 3. 08:17

A gazdák jövedelembiztonságát kell garantálni, amelyben kulcsszerepet játszanak az uniós területalapú támogatások.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 1. rész: Mi fán terem a KM?

2019. december 5. 07:36

A kölcsönös megfeleltetés minden gazdálkodóra vonatkozik, akik tevékenységükhöz támogatást vesznek igénybe a közösségi forrásokból.

Első beruházási pályázati felhívások: tavasszal érkeznek!

2024. február 9. 12:40

Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról, a beruházásokat segítő intézkedésekről is szólt Feldman Zsolt a dél-dunántúli élelmiszeripari vállalkozásokat és a kapcsolódó szervezeteket összefogó iFood Élelmiszer Klaszter Kéthelyen tartott szakmai programján.