Állattenyésztés

Televíziós kampány indul a magyar tej fogyasztásának ösztönzésére

MTI

Televíziós kampányt indít a Tej Terméktanács abból a célból, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében a vásárlók a belföldön előállított tejet és tejtermékeket válasszák az importáruval szemben - közölték hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az import a szén-dioxid kibocsátással jelentősen terheli a környezetet, mindezt úgy, hogy olyan termékeket szállítanak az országba, amelyeket magyar tejfeldolgozóktól is meg lehet vásárolni.

A terméktanács számításai alapján, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatain alapulnak, évente több mint 12 ezer kamionnyi tej- és tejtermék érkezik Magyarországra. 2018-ban Németországból több mint 30 ezer tonna, míg Lengyelországból több mint 11 ezer tonna sajtot szállítottak. Vajból tavaly közel 6 ezer tonna, míg joghurtból több mint 55 ezer tonna külföldről érkezett áru terhelte az utakat.

Kitértek arra is, hogy a tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Tejszív logó garantálja azt, hogy a termék belföldön készült, ezen emblémával ellátott áruk minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Megmaradhatnak a tejautomaták

2018. július 25. 06:13

Elavulásig üzemeltethető „az az automataberendezés, amely kizárólag nyerstejet értékesít, és amely vonatkozásában az üzemeltető a felügyeleti szolgáltatóval 2018. június 30-ig megkötött szerződéssel rendelkezik vagy rendelkezett.

Élőben jelentkezünk a tejtermelők keddi demonstrációjáról - Frissítve

2019. március 26. 06:41

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, emiatt ma reggel 8 órai kezdettel a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt tüntettek a tejtermelők.

A tejár elérhette a mélypontot

2018. július 24. 06:35

Az idén januárban még 99,37 forintos kilogrammonkénti tejár 90,47 forintra csökkent júniusra, ami a májusihoz képest egyszázalékos visszaesés, az egy évvel korábbihoz képest pedig szinten maradás.

A tej káros hatásai – mikre figyeljen?

2024. május 28. 07:10

Az alábbiakban összegyűjtöttük a lehetséges indokokat, hogy kiknek, miért jobb inkább elkerülni, mint elfogyasztani a tehéntejet.