Állattenyésztés

Új módszer miatt szűnhet meg a csibemészárlás

index.hu

Tudta, hogy évente úgy 4-6 milliárd hímnemű csibét mészárolnak le globálisan, mert gyakorlatilag semmilyen gazdasági értéket nem képviselnek? Ezeket a csibéket, miután megállapítják a nemüket, leginkább élve ledarálják és maximum hüllőtakarmánynak használják fel, ami egyrészt kegyetlenség, másrészt elég nagy pazarlás. Ennek vethet véget az a módszer, amelyet német kutatók dolgoztak ki és amelyről a Guadrian írt cikket.

A „Seleggt” fantázianevű módszerrel a kutatók a még ki nem kelt tojásról is úgy 95 százalékos valószínűséggel meg tudják állapítani, hogy abból egy hím vagy egy nőstény baromfi bújna ki. Mindezt már 9 nappal a tojások megtermékenyítése után ki lehet mutatni, vagyis a 21 napos inkubációs időszak alig felénél. Ezután a hím embriókat még tojás formában föl lehet használni takarmányként, anélkül, hogy éppen kikelt kiscsibéket kellene darálóba dobálni, a nőstényeket pedig ki lehet keltetni, hogy aztán tojótyúk vagy csirkehús legyen belőlük.

A módszer úgy működik, hogy egy lézerrel egy 0.3 milliméteres ki lukat vájnak a tojásokba, amelyekből ezen egy csöppnyi kis folyadék szivárog. Ezt a folyadékot elemzi aztán egy gép, amely pár másodperc alatt megállapítja, hogy milyen nemű embrió van a tojásban.

Berlinben már november óta kaphatók olyan tojások, amelyeket ezzel a módszerrel szelektált tyúkok tojtak, a Rewe-csoport pedig jövőre az összes német üzletében árulni akarja a csibemészárlást teljesen kihagyó tojásokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek

2025. december 13. 09:10

Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Ezt tegye, hogy télen is legyen tojás a tyúkólban!

2024. október 17. 09:40

Az ősszel és télen csökkenő fénymennyiség miatt a tyúkok kevesebbet vagy egyáltalán nem tojnak. Mit tegyünk, hogy ne kelljen bolti tojást vennünk?

Ennyivel drágulnak majd az élelmiszerek az árstop eltörlése után

2023. július 10. 11:40

A 2022 elején bevezetett élelmiszerár-stopot többszöri hosszabbítás után 2023. augusztus 1-jén vezeti ki a magyar kormányzat. Már látjuk, milyen mértékben ugrik meg az egyes termékek ára.

Tejhelyettesítő termékeket állítanak elő tojásból hazai kutatók

2020. október 13. 11:45

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói is felfigyeltek, így jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő termékek tojás felhasználásával történő előállításával.

Módosultak a baromfihús- és tojáságazati irányadó árak

2019. április 3. 14:34

Megjelent az Európai Bizottság 2019/531/EU végrehajtási rendelete az 1484/95/EK rendeletnek a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak módosításáról.