Állattenyésztés

Újabb két vármegyében azonosították a magas patogenitású madárinfluenzát

Nébih

Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az illetékes hatóságok megkezdték az érintett állományok felszámolását, valamint védő- és felügyeleti körzeteket is kijelöltek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszabábolnán lévő tenyészlúd állományban a megemelkedett elhullás, az állatok bágyadtsága, a takarmány-, és vízfogyasztás csökkenése miatt gyanakodott az állattartó a madárinfluenzára.

A Nébih laboratóriuma azonosította a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóság intézkedett a mintegy 6000 állatot számláló állomány felszámolásával kapcsolatban. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. 

A Bács-Kiskun vármegyei Petőfiszálláson, vágás előtti kötelező tamponmintából mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza-fertőzést. Ezt követően a mulardkacsa állományban másnap megemelkedett az elhullás és az állatok bágyadtakká váltak.

A nagyságrendileg 7100 állatot számláló állomány felszámolása most veszi kezdetét. Az érintett gazdaság körül itt is kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a felügyeleti (megfigyelési) körzetet. 

A madárinfluenzával kapcsolatos, további információk elérhetőek a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

2025. november 6. 09:10

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Egészen furcsa viselkedést mutat a magyar házi macskák ötöde, friss kutatás fejtette meg a titkot

2025. október 31. 16:10

Biztosan sok macskatartó felfigyelt már arra, hogy a házi kedvence valahogy „más”, mint a többi cica. És ez nem véletlenül van így.

Újra felütötte fejét a madárinfluenza Magyarországon

2025. október 30. 10:10

Ismét megjelent a madárinfluenza hazánkban – a Nébih Tiszajenőn erősítette meg a H5N1 vírus jelenlétét egy közel húszezer kacsát számláló gazdaságban.

Újra pestismentes Magyarország!

2025. október 28. 10:10

Zala vármegyéből indult a fertőzés, de gyors hatósági fellépéssel sikerült megfékezni – most a nemzetközi elismerés is megérkezett.

Legális a faiskola?

2019. december 17. 10:26

S. László kérdése: Honnan tudom megállapítani, hogy a vásárlásra ajánlott gyümölcsfa csemete legális faiskolából származik? Miről lehet a hamis terméket felismerni?

Élelmiszerbotrány: 55 tonna mézet zárolt a Nébih

2025. szeptember 16. 11:10

Közel 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih Budapesten. A készlet nem kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Újra esedékes a növényvédő gépek műszaki felülvizsgálata

2023. augusztus 29. 08:10

A géptulajdonos termelőknek az 5 évnél idősebb növényvédő gépeiket 3 évente szükséges elvinniük felülvizsgálatra.

Fontos változások a növényegészségügyi bejelentések kapcsán

2024. január 10. 15:40

Módosult az április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa.