Állattenyésztés

Változott a PRRS-mentesítésről szóló rendelet

NAK

A jelenlegi módosítás számos helyen pontosítja a korábbi rendeletet és összhangba hozza a tavaly kiadott Nemzeti PRRS Mentesítési Tervvel (NMT 4.0), valamint a szabályozás egyes részletkérdéseit is annak keretei között rendezi.

Megjelent az 5/2020 (III.20.) AM rendelet, amely többek között módosítja a sertésállományok PRRS mentesítéséről szóló 3/2014 (I.16) VM rendeletet is. A vonatkozó jogszabály és az eljárások is többször változtak az elmúlt években, emellett a mentesítési folyamat során is számos olyan tapasztalat gyűlt össze, melyek a szabályozás egyes elemeinek finomítását tették szükségessé a mentesítésben eredményes hazai sertéstartók munkájának megőrzése, a fertőzés kockázatának csökkentése, valamint a mentesítést még be nem fejezők és a betegséget okozó vírustól megszabadulni nem képes sertéstartók esetében, a program eredményes befejezésének elősegítése érdekében.

A jelenlegi módosítás számos helyen pontosítja a korábbi rendeletet és összhangba hozza a tavaly kiadott Nemzeti PRRS Mentesítési Tervvel (NMT 4.0), valamint a szabályozás egyes részletkérdéseit is annak keretei között rendezi. A rendelet a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III.31.) FVM rendelet pár pontját is pontosítja, többek között új elemként engedélyezve a sertések számára fürkészhető, manipulálható anyagok közt a tőzeget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

2025. november 6. 09:10

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Egészen furcsa viselkedést mutat a magyar házi macskák ötöde, friss kutatás fejtette meg a titkot

2025. október 31. 16:10

Biztosan sok macskatartó felfigyelt már arra, hogy a házi kedvence valahogy „más”, mint a többi cica. És ez nem véletlenül van így.

Újra felütötte fejét a madárinfluenza Magyarországon

2025. október 30. 10:10

Ismét megjelent a madárinfluenza hazánkban – a Nébih Tiszajenőn erősítette meg a H5N1 vírus jelenlétét egy közel húszezer kacsát számláló gazdaságban.

Újra pestismentes Magyarország!

2025. október 28. 10:10

Zala vármegyéből indult a fertőzés, de gyors hatósági fellépéssel sikerült megfékezni – most a nemzetközi elismerés is megérkezett.

Horvátországban megerősítették az első afrikai sertéspestis-esetet

2023. június 28. 08:03

Horvátországban afrikai sertéspestis-járvány jelenlétét észlelték két sertéstelepen az ország keleti részén.

A húsárak drágulására lehet számítani - Dél-Koreában is felütötte fejét a sertéspestis

2019. október 26. 10:36

A napokban Dél-Korea bejelentette, hogy már öt farmon találtak sertéspestisben megbetegedett állatokat, elsősorban az észak-koreai határ közelében, és szeptember 17-e óta több mint 15 ezer sertés kényszervágását rendelték el.

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018. február 6. 08:00

Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.

Magyar sertéshúsexportról tárgyalt a japán agrártárca képviselője Budapesten

2019. július 5. 17:33

Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem.